Miután október elején vízumgondok miatt kénytelen volt elhagyni Romániát, Nyikita Melnyicsuk a hétvégén visszatért a kék-fehérekhez. Kényszerpihenőjét követően többek között arról kérdeztük, hogy milyen érzés újra jégre állni, hogyan hatott rá a kialakult helyzet, és mire számít az új edző, Peteris Skudra irányítása alatt.
– Milyen érzés volt visszatérni Csíkszeredába és a csapathoz?
– Nagyon örülök, hogy visszatérhettem. A csapat minden tagja támogatott, amíg otthon voltam, ezért különösen jó érzés visszajönni ebbe a támogató közegbe és újra együtt edzeni a többiekkel. Bízom benne, hogy a mérkőzéseken kellőképpen tudom segíteni a csapatot.
– Mennyire nehéz visszazökkenni a ritmusba a hosszabb kényszerszünet után?
– Kifejezetten nehéznek mondanám, egész biztosan kell egy kis idő, mire visszanyerem azt a meccsritmust, amiben korábban voltam, de mindent meg fogok tenni, hogy ez minél hamarabb sikerüljön.
– Hogyan érintette a vízumhelyzettel kapcsolatos szünet?
– Hogyan töltötte az időt távol a profi jégkorongtól, sikerült valamilyen formában edzésben maradnia?
– Sokat edzettem szárazon, de a felszerelésem itt maradt Csíkszeredában, otthon csak régi cuccaim voltak, így hetente legfeljebb néhányszor tudtam jégre menni – nem profi csapattal, hanem amatőrökkel, ami tempóban ég és föld a profikhoz képest.
– Milyennek látja az új vezetőedzőt, Peteris Skudrát és az ő munkamódszerét?
– Őszintén szólva, még korai lenne véleményt mondanom az új edzőről. Eddig csak néhányszor beszéltünk, és akkor is röviden. Tudom, hogy megvan az elképzelése arról, hogyan kellene játszania a csapatnak, de időbe telik, amíg ez a stílus kialakul.
– Tapasztalatai szerint mi a legnagyobb kihívás, amikor egy csapat szezon közben esik át edzőváltáson?
De úgy gondolom, idő kell majd, amíg átállunk Kevin stílusáról a Peterisére. Szerintem a válogatott szünet után már sokkal jobban fogunk játszani.
– Hogyan látja a Sportklub jelenlegi helyzetét és lehetőségeit az Erste Ligában?
– Úgy érzem, jó pozícióban vagyunk, de természetesen lehetünk magasabban is a tabellán. A rájátszásban pedig biztos vagyok benne, hogy bármelyik csapatot le tudjuk győzni.
– A szurkolók nagyon várták a visszatérését – mit üzenne nekik most, hogy ismét a kapuban van?
– Szeretném megköszönni a szurkolóknak a támogatást. Amíg otthon voltam, több bátorító üzenetet is kaptam tőlük, ezért nagyon hálás vagyok, és boldog, hogy végre visszatérhettem. Most az a cél, hogy formába lendüljek egyénileg és csapatszinten is.
A Csíkszeredai Sportklub szerdán 18.30-tól székely rangadót játszik a Gyergyói Hoki Klub ellen a Remete Ice Arénában. Az összecsapás eredménye beleszámít az Erste Liga, a román bajnokság és a Román Kupa küzdelmeibe is, a mérkőzést élőben közvetíti az Erste Liga TV.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!