Május 15-étől Romániában újrakezdhetik a felkészülést az egyéni sportokat űzők és a csapatok, de egyelőre csak szigorú szabályok betartása mellett. A csapatsportok képviselői elzártan, elszigetelt edzőtáborok keretében kezdhetik el a felkészülést.
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a magyarországi labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.
Tovább tart a bizonytalanság a hazai élvonalbeli teremlabdarúgó-idény befejezése körül, minden az országban kihirdetett szükségállapot végétől és a jelenleg érvényben lévő korlátozások enyhítésétől függ.
A magyar kormány hétfőtől Magyarország egész területén engedélyezi sportrendezvények nézők nélküli, zárt körülmények közötti lebonyolítását, illetve edzések megtartását és látogatását, amivel lehetővé válik a labdarúgó OTP Bank Liga folytatása.
Távozófélben van a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának másodedzője, az egykori csapatkapitány, Alin Minteuan, akit azzal vádolnak, hogy egyedüliként nem egyezett bele fizetésének átütemezésébe. A tréner viszont teljesen más álláspontot képvisel, szerinte mindez csak kitaláció ahhoz, hogy eltávolítsák a klubtól
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) szerdai ülésén úgy döntött, hogy véget vet a 2019–2020-as szezonnak a gyerek és ifjúsági bajnokságokban. Az egyetlen pontvadászat, amely folytatódhat, az U19-es Elit Liga, ennek győztese részt vesz az UEFA Youth League sorozatban.
A Román Labdarúgó-szövetség vezetősége kedden videokonferencián egyeztetett a 3. ligás együttesek képviselőivel. A részletekről László Zsolt, a Székelyudvarhelyi FC csapatmenedzsere számolt be, szerinte nagy a valószínűsége, hogy nem folytatódik a harmadosztály.
Véget vethetnek a labdarúgópályákon mindennapossá vált köpködésnek. Ezt a cseppet sem esztétikus és nem higiénikus, feszültség-levezető pótcselekvést nagy valószínűséggel büntetni fogják a jövőben.
Édouard Philippe francia miniszterelnök kedd délután befejezettnek nyilvánította a professzionális sportligák 2019–2020-as szezonját, így a francia élvonalbeli (Ligue 1) és másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) jelenlegi kiírását is. Augusztusban az új idénnyel indulhat újra a futballélet.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hétfői sürgősségi ülésén módosította a klubok licenc, illetve pénzügyi fair-play szabályzatát, amelyek a tartozásokra vonatkoznak. Az UEFA viszont nem volt ennyire nyitott.
Amennyiben az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság jelenlegi szezonja nem a pályán fejeződik be, más okból kifolyólag, mint egy újabb kormányrendelet, újratárgyalják a Román Hivatásos Labdarúgóligával (LPF) kötött szerződést.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a koronavírus-járvány hatására azt tervezi, hogy háromról ötre növeli a cserélhető játékosok számát egy mérkőzésen.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) és a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) képviselői azt tervezik, hogy az 1. Liga küzdelmei júniusban folytatódhatnak, és ehhez össze is állítottak egy lebonyolítási tervet, amellyel a legalacsonyabbra próbálják csökkenteni a veszélyeket – értesült a Gazeta Sporturilor.
Március 8-án játszotta utolsó bajnoki mérkőzést az FK Csíkszereda a labdarúgó 2. Ligában. A román másodosztályban jelenleg kieső helyen álló együttes célja a hátramaradt tizennégy fordulóban kiharcolni a bennmaradást. A csapatkapitány Bajkó Barnát kérdeztük.
A Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) kezdeményezésére a futballrajongók megválasztották az évtized (2010/11–2019–20-as szezonok) hazai labdarúgócsapatát.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége pénteken úgy döntött, hogy legkésőbb június 13-án folytatódhat a játék a férfi és a női élvonalban, valamint a Magyar Kupában.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) arról döntött, hogy a koronavírus-járvány miatt már a következő napokban átutalja az égisze alá tartozó kluboknak a válogatottban szereplő játékosok után járó prémiumokat.