A múlt héten tartottak egy videokonferenciás gyűlést a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnökével és a teremlabdarúgás vezérkarával. Ezen a héten megismétlődik ez a tanácskozás, de az idény folytatását, vagy lezárását illetően végleges döntés csak a következő hét közepén várható. Minden attól függ, hogy mennyire oldják fel a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat.
Jakab Zoltán közölte, hogy ezen a héten mindegyik klubnak ki kell töltenie egy kérdőívet, amelyben választ várnak tőlük, hogy mi lehetne a megoldás a szezon befejezésére. „Természetesen, ezt nem mi, klubvezetők fogjuk eldönteni, mert ha a kijárási tilalmat ismét meghosszabbítják, akkor egyértelmű, hogy nem tudjuk folytatni. Nálunk még nehezebb a helyzet, mint a nagypályás labdarúgásnál, hiszen zárt térben játszunk, és olyasmit is lehet hallani, hogy a sportcsarnokokat csak június első felében lehet majd kinyitni.
– nyilatkozta a szakvezető, aki kevés esélyt lát arra, hogy az udvarhelyiek számára folytatódjon a bajnokság.
Jakab Zoltán kiemelte, elsősorban a játékosok és a szakmai stáb egészsége a legfontosabb, és figyelni kell arra, hogy ne hordozzák ezt a járványt, ha egyik megyéből a másikba utaznak. Továbbá, az is kérdéses, hogy a kluboknak meglesz-e a költségvetésük a folytatásra – mivel sok csapat a városi önkormányzatok támogatásával működik –, és mi lesz az eddigi szponzorokkal.
Itt viszont felvetődik az a kérdés, hogy melyik együttes lenne pályaelőnyben, hiszen az alapszakasz győztese Csíkszereda volt, a felsőházi rájátszásban viszont jelenleg a Galac vezet.” A szakszövetség teremlabdarúgó-szakbizottságának tagja szerint az lenne a korrekt, ha egy meccset játszanának Galacon, egyet Csíkszeredában, az esetleges harmadik mérkőzést pedig semleges pályán rendeznék, ezek mind zárt kapus találkozók lennének.
Jakab Zoltán ismertette, hogy
a videokonferencián Răzvan Burleanu FRF-elnök három változatot mutatott be a szezon befejezésére.
Az első az, hogy berekeszteni a bajnokságot, a második teljesen törölni az idényt, a harmadik pedig továbbra is felfüggeszteni, és az ősszel, vagy amikor lehetőség lesz rá, akkor folytatni.
„Az első változat igazságtalan lenne, hiszen a szövetség értelmezése szerint ez azt jelentené, hogy a jelenlegi állás lenne a végleges, és eszerint hirdetnének győztest, így pedig Galac lenne a bajnok. A második szerint úgy zárnák le a szezont, mintha a bajnokságban eddig semmi sem történt volna, jövőben pedig minden kezdődne elölről, és legfeljebb a másodosztályból még csatlakozik néhány csapat az élvonalhoz. A harmadiknál felvetődött a kérdés, hogy mikor játszanák le a bajnoki döntőt. Az UEFA két időpontot (július 27. és augusztus 3.) határozott meg arra, hogy meddig kell bejelenteni az országban a bajnokot. De mivel a Bajnokok Ligájában az előselejtezők csak a szeptemberi–októberi időszakban szoktak kezdődni, elképzelhető, hogy módosítanak az időpontokon, és elég lesz a bajnokot csak szeptemberben bejelenteni. Ebben az esetben, a bajnoki döntőt akár augusztus végén, szeptember elején is megrendezhetnék.”
Még függőben van a Román Kupa négyes döntője is, és egy korábbi javaslat szerint ezzel a tornával lehetne kezdeni a 2020–2021-es idényt, majd a Szuperkupa-mérkőzés után indulna a bajnokság. Ezek azonban mind feltételezések, végleges döntés csak a jövő héten várható.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!