A koronavírus-járvány által komolyan érintett klubok fontos segítséget kaptak a szövetségtől, amely előbb egy hónappal elhalasztotta azoknak a tartozásoknak a befizetését, amelyeket 2019. december 31-ig halmoztak fel, ezek rendezési határideje május 29., majd úgy határozott, hogy a következő élvonalbeli szezonra vonatkozó licenc-szerzési folyamatban nem veszi figyelembe az állam felé való adósságokat.
Ezek a döntések nemcsak az 1. Ligában szereplő tizennégy klubra vonatkoznak, hanem azokra az együttesekre is, amelyek a másodosztályban a feljutásban érdekeltek, és szintén 1. ligás licenchez szeretnének jutni.
Másrészt viszont, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem volt ennyire nyitott az európai kupasorozatok következő idényére készülő hazai klubokkal szemben, hiszen nem hosszabbította meg a licencszerzéshez szükséges iratcsomó benyújtásának hátáridejét, amely április 30-án, azaz csütörtökön jár le. A kluboknak addigra bizonyítaniuk kell, hogy nincsenek adósságaik a 2019-es évre, ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy részt vehessenek az európai kupák selejtezőjében.
Jelenleg Romániából nyolc klub is esélyes arra, hogy bejusson a nemzetközi kupákba, ahol az országot négyen képviselhetik majd.
Az élvonalbeli bajnokság felsőházi rájátszásából a Kolozsvári CFR, az FCSB, a Craiova, az Astra és a Botoşani – a csődvédelmi eljárás alatt álló Medgyesi Gaz Metan nem jogosult –, illetve a Román Kupából a Sepsi OSK, a Dinamo és a Jászvásári Poli.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!