Hirdetés

Bajkó Barna: nagy a bizonyítási vágy bennünk

Bajkó Barna: a pályán dőljön el a feljutó és a kieső. Korábbi felvétel
Fotó: Gábos Albin

2020. április 27., 10:16

Március 8-án játszotta utolsó bajnoki mérkőzést az FK Csíkszereda a labdarúgó 2. Ligában. A román másodosztályban jelenleg kieső helyen álló együttes célja a hátramaradt tizennégy fordulóban kiharcolni a bennmaradást. A csapatkapitány Bajkó Barnát kérdeztük.

2020. április 27., 10:16

– Közel másfél hónapja, hogy a szükségállapot bevezetése miatt nem tudnak közös edzéseket végezni. Kapcsolatban van a csapattársakkal, tudják tartani az erőnlétet?

– Már a koronavírus-járvány miatti első intézkedések másnapján a csapat minden tagja megkapta az egyéni edzésprogramot. Az edzőkkel a telefon és az internet segítségével tartjuk a kapcsolatot, naponta jelzi mindenki egy naplóba, hogy milyen az egészségügyi állapota, milyen edzést végzett. Többnyire aerob edzéseket, futógyakorlatokat végzünk, de sprintek és labdás gyakorlatok is vannak a programban, sőt még egy-egy lábtenisz is belefér. Heti három alkalommal videokonferenciát tartunk, megbeszéljük a dolgokat. Ha minden jól alakul, akkor május 4-én elkezdjük a kiscsoportos edzéseket.

Mindenki a lehetőségei szerint készült, de a visszajelzésekből úgy érzem, hogy a csapat minden tagja eltökélt. Nagy a bizonyítási vágy, mindenkinek az a célja, hogy a másodosztályban maradjon a csapat.

– Konkrétan még semmit sem lehet tudni a folyatásról, de vannak találgatások. Mi a véleménye erről az FK Csíkszereda csapatkapitányának?

– Határozottan azt szeretnénk, hogy legyen folytatás, a bajnokság a pályán fejeződjön be, ott dőljenek el a feljutók, illetve a kiesők. Nagyon nehéz időszak vár ránk, hiszen állítólag négynaponta lesznek meccsek.

Intenzív időszak következik, amikor azok a csapatok jönnek ki jobban ebből, amelyeknek bő a keretük és jól szervezkednek a felkészülés, az utazások és a regenerálódás szempontjából.

Nehéz elkerülni, hogy ne legyenek sérültek, ezért fontos a bő keret.

Hirdetés

– Mit lehet tudni a csapattársakról, az FK idegenlégiósairól?

– Csak Hrisztos Incidisz és Salvatore Marrone utazott el Romániából – Görögországba, illetve Németországba. Erdei Carlo Szatmárnémetibe, Veres Szilárd Kolozsvárra, Raul Palmeș és Marvin Schieb pedig Nagyszebenbe utazott haza. A székelyföldiek otthonról várják a folytatást. Magyarországi csapattársaim itt maradtak Csíkban, de a városban tartózkodik és egyéni edzéseket végez az argentin Juan Francisco Bauza és a vajdasági Pintér Norbert is, így ha engedélyt kapunk az edzésekre, akkor szinte teljes lesz a keretünk.

– Az edzéseken kívül mivel telnek napjai?

– Sokkal több idő marad a családra, többet vagyunk együtt, olyan dolgokra marad idő, amit eddig egyáltalán nem csináltunk. Szívesen végzek házimunkát, nagyon szeretek kertészkedni, aktívan részt vettünk a család csíkdánfalvi kerti és mezei munkájában, és hadd dicsekedjem el, hogy már kenyeret is sütöttem kemencében.

Bajkó Barna pályafutása

1984-ben született Csíkszeredában. Bár több súlyos baleset gátolta pályafutását, a labdarúgó nem adta fel a harcot, mindig fel tudott állni, vissza tudott térni a pályára. A játékvezetőként és edzőként is tevékenykedő csatárnak Major Ágoston volt a nevelőedzője. Felnőtt szintén játszott a Székelyudvarhelyi Budvár (3. Liga), a Négyfalusi Precizia (2. Liga), a Szovátai Medve-tó (3. Liga), a Szászrégeni Lendület (3. Liga), a Brassói Forex (2. Liga), a Dévai Maros (2. Liga), a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (3. Liga) és az FK Csíkszereda (3. és 2. Liga) színeiben. Tizenhat évvel ezelőtt az akkor első ligás Besztercei Gloria edzője, Ioan Ovidiu Sabău csapatához hívta. A Gloria téli felkészülése egy törökországi edzőtáborral zárult, ahol 2005. február 4-én Bajkó súlyos sérülést szenvedett, dupla lábszárcsonttörést, amit Marosvásárhelyen műtöttek meg. Sikeres volt a műtét, visszatért a pályára, de első ligás csapatba sajnos már nem sikerült kerülnie. A közönségkedvenc játékos minden csapatánál becsülettel végezte dolgát, minden erdélyi városban nagy tiszteletnek örvend a nézők és szakemberek körében.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Gyerő Roland mesterhármasával Barót továbbra is hibátlanul menetel

Négy hazai és ugyanannyi vendéggyőzelmet jegyeztek a Kovászna megyei futballbajnokság 9. játéknapján, továbbra is remekül teljesítenek az élen álló csapatok.

Az FK fiataljai nem találtak legyőzőre, a Sepsi pont nélkül maradt Kolozsváron

Három győzelemmel és egy döntetlennel zárta a hétvégét az FK Csíkszereda a labdarúgó Elit Ligában. A Sepsi OSK két idősebb együttese kikapott Kolozsváron, az U15-ösök és az U16-osok találkozóját elhalasztották.

Mindhárom marosvásárhelyi csapat győzött, döntetlen a dobogósok párharcában

A három marosvásárhelyi együttes egyaránt begyűjtötte a három pontot, a dobogós helyen álló Mezőrücs és Szászrégen döntetlent játszott a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának 9. fordulójában.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!