Az MLSZ honlapján megjelent közlemény szerint amennyiben a kormány részben vagy egészben feloldja az érvényben lévő tilalmakat a koronavírus-járvány kapcsán, vagyis engedélyezi csapatedzések tartását és sportesemények megrendezését, akkor az Európai Labdarúgó-szövetség nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló MLSZ-versenysorozatok folytatására a kormányrendelet megjelenésétől számított huszadik napot követő első szerdától vagy szombattól – amelyik előbb van –, de legkésőbb június 13-tól kerül sor.
A férfi OTP Bank Liga március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető Ferencvárosnak korábbról a Debrecen és az Újpest elleni mérkőzéseit is pótolnia kellene.
A Simple Női Ligában a 13. forduló volt a legutóbbi, amit le tudtak játszani, az MTK Budapest-Diósgyőr találkozót kivéve.
A Magyar Kupában a férfiak és a nők esetében is az elődöntők következnek.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!