Hirdetés

Kevés az esély a folytatásra a labdarúgó 3. Ligában

Elképzelhető, hogy a Szászrégen elleni meccs volt az utolsó ebben az idényben az SZFC számára. Korábbi felvétel
Fotó: Veres Nándor

2020. április 29., 14:57

A Román Labdarúgó-szövetség vezetősége kedden videokonferencián egyeztetett a 3. ligás együttesek képviselőivel. A részletekről László Zsolt, a Székelyudvarhelyi FC csapatmenedzsere számolt be, szerinte nagy a valószínűsége, hogy nem folytatódik a harmadosztály.

2020. április 29., 14:57

„Végleges döntés még nem született, de én úgy érzem, hogy nem lesz folytatás a 3. Ligában. A terv szerint június 7-től, szerda–szombat ritmusban zajlott volna a bajnokság, ez pedig pokoli menetelést jelentene minden csapat számára. A csoportok élén található csapatok, mint az U Craiova, a Bákói Aerostar, vagy a Nagybányai Minaur szeretnének játszani, ez azonban gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ez a véleménye a csapatmenedzserek többségének is” – kezdte beszámolóját László Zsolt.

Az SZFC csapatmenedzsere a videokonferencián felvetett egy helyzetet: „Tegyük fel, hogy minden csapatnak megvan az újrainduláshoz szükséges anyagi háttere, azonban

arra senki sem gondol, hogy a mérkőzések szervezésénél elengedhetetlen mentőszolgálati és orvosi jelenlétet nem lehet majd megoldani.

A Székelyudvarhelyi Városi Kórház COVID-19-es háttérkórház lett, a nem koronavírusos betegeket pedig Csíkszeredába szállítják, emiatt nagyon sűrűn járnak a mentők Csíkba. Ebben a helyzetben senki sem tudja garantálni nekünk, hogy egy esetleges június közepi mérkőzésen lesz mentő és szakorvosi jelenlét is a pálya szélén. És én egy olyan helyről beszélek, ahol alacsony a fertőzöttek száma”. A szövetség kérésére a jövő héten minden harmadosztályos csapatnál kitöltenek egy kérdőívet, így szeretnének egy tisztább képet kialakítani a jelenlegi helyzetről.

Hirdetés

A játékosokkal kapcsolatban László Zsolt elmondta, hogy mindenkinek május végéig szól a szerződése, így ha újraindul a bajnokság, akkor új egyezségeket kell kötni velük. „Lehet, hogy egy-két fordulót megszerveznek, ám akkor valamelyik csapatnál valaki lebetegedik és ismét leáll minden. Nagyon sajnálatos ez a helyzet, meg kell tanulnunk ezzel együtt élni.

Rohamosan fogy az idő, hiszen augusztus közepén már kezdődne az új idény. Szerintem nem lesz folytatása a harmadosztálynak, sportkörülményektől kívülálló dolgok miatt”

– nyilatkozta a csapatmenedzser.

László hozzátette, hogy kivételes helyzetben van az udvarhelyi focicsapat: „Sokan már most panaszkodnak, hogy elfogyott a pénzük, főleg a kisebb városok és községek klubjai. Szerintem emiatt a következő szezonra a 3. ligás csapatok 25–30 százaléka kiesik. Szerencsére nekünk valamivel jobb a helyzetünk, mivel magánklub vagyunk. Nem függünk annyira a pályázatpénzektől, hiszen az a költségvetésünk egy részét jelenti csak. Berkeczi Attila elnök pedig arról biztosított, hogy mindenképp előteremti az anyagi feltételeket az őszi induláshoz, de ehhez a városi támogatásra is szükségünk van.”

A tervek szerint jövő héten lesz egy videokonferencia a megyei labdarúgó egyesületek elnökeivel is, akkor döntés születhet a megyei bajnokságok sorsáról. „Ha nem folytatódik a 3. Liga, akkor nem lesz 4. Liga sem. Az 1. Ligát valahogy megoldják, mert ott sok pénzről van szó, a másodosztályt is szeretnék megmenteni, de az már kicsivel nehezebb lesz. Hamarosan döntést kell hozni ezekben a kérdésekben, május 15. után mindenképp okosabbak leszünk” – zárta a beszélgetést az SZFC csapatmenedzsere.

A 3. Liga küzdelmei a tavaszi szezon első játéknapját követően álltak le, gyakorlatilag a szezon második fele még hátravan.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!