Az UEFA eredetileg a pótselejtezők lejátszása után folyósította volna az összeget, ám mivel az előzőleg márciusra kiírt párharcokat – közte a bolgár–magyar és az izlandi–román mérkőzések – határozatlan időre elhalasztották, a kontinentális szövetség előre fizet. A klubok most azt a pénzt kapják meg, amely a játékosaik Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseken való szereplése után jár.
„Ezekben a nehéz időkben, amikor sok klub küzd anyagi nehézségekkel, kötelességünk volt biztosítani, hogy amilyen hamar lehet, hozzájussanak ehhez a pénzhez” – mondta Aleksander Ceferin UEFA-elnök.
Az UEFA közleménye szerint 50 millió eurót kapnak azon 39 ország klubjai, amelyek nem érintettek a labdarúgó Nemzetek Ligája (NL) playoffjában. Az NL-rájátszásban szereplő országoknak – köztük Románia és Magyarország – 17,7 millió eurót utal összesen a szövetség. Számukra további 2,7 millió eurót a rájátszás végeztével osztanak majd szét.
A 2021-re elhalasztott, részben bukaresti és budapesti rendezésű Európa-bajnokság kapcsán az UEFA összesen 130 millió euróval jutalmazza a tornára játékosokat delegáló egyesületeket. Az UEFA számításai szerint 676 klub részesül anyagi támogatásban.
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!