Iramos, gólokban gazdag találkozón nyerte meg első megyék közti labdarúgó-mérkőzését az FK Csíkszereda ifjúsági B csapata. Az U19-es korosztályú megyei bajnokok számára kiírt vetélkedőn Albu László edző tanítványai 4–1-re győzték le Kovászna megyét.
Magyar bajnoki döntők – női fociban és teremlabdarúgásban – mellett még a 3x3-as női kosárlabda-vébén szurkolhatunk a magyar válogatottnak, este pedig a Kolozsvári CFR és az FC U Craiova eldönti, melyikük indul az Európa Konferencia Ligában.
Székelyföld Labdarúgó-kupával díjazott, a 14 éven aluli korosztályok számára kiírt labdarúgótornát szervez június 1-jén az FK Csíkszereda és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia. A délelőtt 10 és délután 6 óra között zajló mérkőzésekre a belépés ingyenes.
Új szakosztályvezetője lesz a Brassói Corona hokicsapatának. Marius Gliga, a román válogatott és a Bukaresti Steaua egykori kiváló játékosa júniustól Brassóban dolgozik.
Belestünk a számok mögé a székelyudvarhelyi sporttámogatások kapcsán. Rögtön kiderült, hogy a kis sportklubok keveset, míg a nagy egyesületek sokat kapnak, az eredményesség szempontjából viszont kijelenthető, hogy jó helyre mennek az összegek.
Mindhárom éremből hazahoztak egyet Szerbiából a gyergyószentmiklósi ökölvívók, akik a magyar junior válogatott színeiben szerepeltek egy rangos nemzetközi viadalon.
Az AS Roma és a Sevilla számára nem csak a trófea elhódítása lesz a tét a labdarúgó Európa Liga szerdai döntőjében a Puskás Arénában, mivel a győztes helyet kap a Bajnokok Ligája főtábláján.
Május utolsó napján elkezdődnek a megyei ifjúsági pontvadászatok győztesei számára kiírt országos labdarúgó-bajnokságok rájátszásai. Hargita megye két együttessel, Kovászna és Maros megye pedig egy-egy csapattal érdekelt.
Vállalja az indulást a teremlabdarúgó 1. Ligában a frissen feljutott Marosvásárhelyi VSK. A csapatot a legjobbak közé juttató Kacsó Endre, a román válogatott szövetségi kapitánya nyilatkozott a sikeres szezonról és a folytatásról.
Bár a romániai U21-es labdarúgó válogatott minden eddigi akciójára meghívást kapott, a korosztályos Eb-re készülők listájáról lemaradt Marius Corbu neve. Ott lesz viszont a sepsiszentgyörgyi Andres Dumitrescu, illetve a Kisvárdánál játszó Hindrich Ottó.
Újabb meccsnap a francia tenisztornán, az esti programban szerepel a Djokovics–Fucsovics párharco. Budapesten emelik magasba a labdarúgós Európa Liga serlegét.
Közzétették a jövő évi hoki-világbajnokságok legtöbbjének helyszíneit. A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) éves kongresszusán arról döntöttek, hogy a jövő évi magyar–román érdekeltségű divízió 1/A jelű felnőtt férfi vébét Olaszországban rendezik.
A szezon végéhez közeledve egyre nagyobb különbségű győzelmek születnek az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban, Homoródszentpéter és Lövéte nyolc, míg Parajd tizenhárom gólt lőtt ellenfelének.
Az április végén távozott svéd Jens Brändström vezetőedző helyére egy újabb svéd szakembert szerződtetett a Sapientia U23 jégkorong együttese. A hírt a székelyföldi klub közösségi oldalán jelentette be.
A hétvégéig kiderül, hogy ki lesz a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK új vezetőedzője. A székelyföldi labdarúgóklub sportigazgatóját, Hadnagy Attilát kérdeztük az edzőkeresésről.
Június első hétvégéjén Csíkszeredában rendezik meg az U15-ös korosztályú csapatok számára kiírt női labdarúgó Elit Liga négyes döntőjét. A kétnapos tornán a házigazda Csíkszereda mellett Temesvár, Kolozsvár és Bukarest csapata vesz részt.
Folytatódott a román ralibajnokság, a 2023-as szezon második versenye az Argeș Rali volt, ahol a székelyföldiek közül az Adrian Teslovan-Cseh Vajk Imre páros érte el a legjobb eredményt, a pünkösdi versenyen összetettben hatodikok lettek.