Hirdetés

Szabadnappal indítja a rájátszást a VSK Székelyudvarhely

Az első két hely valamelyike feljutást ért
Fotó: László Ildikó

2024. január 30., 16:01

Egy klub nem vállalta a felsőházban való indulást, így hétcsapatos lesz a harc a férfi kézilabda A osztályban. Az udvarhelyiek az élvonalba való visszakerülést célozták meg.

2024. január 30., 16:01

Ezen a hétvégén rajtol a férfi kézilabda A osztály rájátszása. A csoportkört követőn nyolc együttes vívta ki itt a szereplés jogot, de csonka lesz a play-off, miután a Galaci CSU vezetőségének döntése értelmében ők csak az alsóházban folytatják a küzdelmeket.

A VSK Székelyudvarhely tizenhárom győzelemmel, egyetlen vereséggel az A csoport élén zárta az alapszakaszt, a tavaszi idényre pedig január elejétől hangol, négy tesztmeccsen is túl vannak.

Hirdetés

A Román Kézilabda-szövetség (FRH) hivatalos honlapján közzétette a másodosztály további menetrendjét. A székelyföldiek a sorsolás szerint épp a galaciakkal indították volna a pontvadászatot, így ők ezen a hétvégén szabadnaposak lesznek.

A Sipos Lóránt által irányított együttes a 2024-es esztendő első hivatalos találkozóját nem a bajnokságban, hanem a Román Kupában játssza, itt az első körben a szintén másodosztályos CS Medigiához látogat február 6-án.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A rájátszás felsőházában az első ellenlábasa hazai környezetben a Resicabányai CSM lesz.

A székelyudvarhelyiek célkitűzése az élvonalba való visszakerülés. Az erőviszonyokat tekintve erre megvan az esélyük, a szakértők szerint játékoskereteket figyelembe véve a VSK Udvarhely a CSM Alexandria a legerősebb a mezőnyben.

A rájátszás utolsó játéknapját május 18-án rendezik. A versenykiírás szerint az oda-visszavágókat követően az első két helyezett egyenes ágon feljut a Bölények Ligájába.

A VSK Székelyudvarhely odavágóinak menetrendje

1. forduló, február 3-án: szabadnapos,
2. forduló, február 10-én: a Resicabányai CSM-vel (hazai),
3. forduló, február 17-én: a Nagyváradi VSK-val (idegenben),
4. forduló, február 24-én: a Fogarasi VSK-val (h),
5. forduló, március 2-án: a CSM Alexanriával (i),
6. forduló, március 6-án: a CS Medgidiával (h),
7. forduló, március 23-án: a Vidombáki CSO-val (i).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Döntetlent játszott a Hargita KK a sereghajtók meccsén, kikapott a Sepsi-SIC

Szombaton délután a női kézilabda A osztály 8. fordulójának meccseit rendezték. A Székelyudvarhelyi Hargita KK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC is idegenben lépett pályára.

Összeállt a mezőny, elkészült a Hargita megyei kézilabda-bajnokság menetrendje

Nyolc csapat vesz részt a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság 2026–2027-es idényében. Ezúttal nem rendeznek rájátszást, a klasszikus oda-visszavágós rendszerben kialakuló rangsor alapján hirdetnek végső győztest.

Az első félidő hajrájában meglépett, jól gazdálkodott az előnyével a VSK Székelyudvarhely

Újabb idegenbeli mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabdacsapata, amely vasárnap délben hét góllal nyert a Fogarasi VSK ellen a férfi kézilabda A osztály B csoportjának 8. fordulójában.

Egy félidőn át tartotta a lépést a Hargita KK, simán nyert a Sepsi-SIC

Szombaton rendezték a női kézilabda A osztály 8. fordulójának mérkőzéseit. Mindkét székelyföldi együttes hazai pályán játszott.

A szünet után szétesett a Marosvásárhelyi VSK kézicsapata

Az első félidőben kifejezetten jól tartotta magát a Marosvásárhelyi VSK, a szünet után viszont szétesett a játéka, és végül nagy különbséggel maradt alul a SCM Râmnicu Vâlcea otthonában a női kézilabda Virágok Ligája 8. fordulójában.

Egy félidő alatt lerendezte a Polit a VSK Székelyudvarhely

A kezdeti hátrány után gyorsan átvette az irányítást, és 35–23-ra legyőzte a Jászvásári Polit a VSK Székelyudvarhely. A Hargita megyei férfi kézilabdacsapat ötödik bajnoki sikerével megerősítette második helyét az A osztály B csoportjában.

Eb-bronzérmes irányítóval erősített a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapata

Nemzetközi rutinnal rendelkező játékossal bővült a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapatának kerete, a klub bejelentette a horvát válogatottal Eb-bronzérmet nyert Valentina Blažević leigazolását.

Jót tett az edzőváltás, ezt a Marosvásárhelyi VSK bánta

A Marosvásárhelyi VSK kikapott a Brassói Coronától vasárnap délután, a női kézilabda Virágok Ligája 7. fordulójában. Kerekes Éváék már az első félidőben eldöntötték a pontok sorsát, a szünet után tovább növelték a különbséget.

Fogarason sem lassított, második helyre lépett a Sepsi-SIC

Második félidei védekezésére alapozva aratott fölényes győzelmet a Sepsi-SIC a női kézilabda A osztályban. A háromszékiek Fogarason gyűjtötték be az újabb két pontot, és átmenetileg a B csoport második helyére kapaszkodtak.

Új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek

Húsz év után új elnöke van a Hargita Megyei Kézilabda Egyesületnek. A tisztújító közgyűlésen a székelyudvarhelyi Pál Andrást választották meg, miután Benedek Árpád Csabának lejárt a mandátuma.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!