Hirdetés

Zárul a jégkorong Erste Liga alapszakaszának első fele

Csütörtökön este Újpest–Sportklub rangadó lesz Budapesten
Fotó: Borbély Fanni

Utolsó mérkőzéseihez érkezett a jégkorong Erste Liga alapszakaszának első fele. Február első hétvégéjén minden csapat túl lesz a 36 mérkőzésén, majd következik az újdonságnak számító további nyolc, szintén alapszakaszhoz tartozó találkozó.

2024. január 31., 15:38

A 36 fordulós klasszikus alapszakaszt követően a 2023–2024-es szezonban minden csapatra még további 8-8 meccs vár. Ezt megelőzően a csapatokat a helyezések alapján két csoportra osztják, ahol még egyszer játszanak a csoportbeli ellenfelekkel hazai pályán és idegenben. Ezek a találkozók szintén az alapszakasz részét képezik, és az itt elért eredmények beleszámítanak az összesített tabellába.

A két csoportot a nemzetközi szövetség világbajnoki csoportbesorolásánál alkalmazott elv szerint alakítják ki: az egyik ötösbe kerül az 1., a 4., az 5., a 8. és 9. helyezett, míg a másikba a 2., a 3., a 6., a 7. és a 10. Az alapszakasz így 44 fordulóból áll majd.

Hirdetés

Az anyaországba utaztak az erdélyi csapatok

Mindhárom erdélyi Erste ligás hokicsapat Magyarországon kezdi a februárt. A Gyergyói HK csütörtökön este Székesfehérváron, a FEHA19 ellen játszik, pénteken a BJAHC vendége lesz, vasárnap pedig Dunaújvárosban lép jégre.

A Csíkszeredai Sportklub csütörtökön este az Újpesttel mérkőzik meg, pénteken a FEHA19 otthonában játszik, az anyaországi túrát pedig a vasárnap esti, Ferencváros elleni rangadóval zárja.

A Brassói Corona csütörtökön Debrecenben, pénteken Miskolcon, vasárnap pedig a Budapest Jégkorong Akadémia HC otthonában szerepel.

Távozók, érkezők

Ezen a héten hét légiós távozott a jégkorong Erste Ligában szereplő Dunaújvárosi Acélbikák csapatától. A klub közleménye szerint Vlastimil Dostalek, Pauls Svars, Henry Maarnela, Niki Koskinen, Oliver Ödman-Hadzinikolic, Elliot Lorraine és Santeri Sillanpaa is szerződése felbontását kezdeményezte, a vezetőség pedig nem gördített akadályt távozásuk elé.

A Csíkszeredai Sportklub január utolsó napján bejelentette a kanadai Spencer Asuchak és az orosz Nyikita Tocsickij szerződtetését. Mindketten csatárok és már Budapesten vannak, ahol csatlakoztak a csapathoz. Ha a szakvezetés is úgy látja, akkor csütörtökön este, az Újpest elleni összecsapáson már jégre is léphetnek kék-fehérben.

Kapcsolódó

Szintén velük tartott a tíz napja leigazolt szlovén Erik Svetina, akinek csak az Erste Ligában van játékjoga, a román bajnokságban nincs. Hiányzik a Sportklubnál viszont a kanadai Jeremy Welsh, aki – bár érvényes szerződése van még a csíkiakkal – elhagyta a csapatot.

Jégkorong Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, Tizenhatodik hét

Erste Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
FTC-Telekom FTC
36
20
5
2
9
143-96
72
2
Brassói Corona Brassó
36
20
3
1
12
124-99
67
3
Budapest JAHC BJAHC
36
17
3
4
12
129-110
61
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
36
18
2
5
11
135-121
60
5
Gyergyói Hoki Klub GYHK
36
16
3
5
12
125-119
59
6
Újpesti TE UTE
36
16
4
3
13
105-101
59
7
DVTK Jegesmedvék DVTK
36
12
6
3
15
106-121
51
8
Debreceni EAC DEAC
36
13
4
2
17
110-121
49
9
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
36
8
0
7
21
89-127
31
10
Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19
36
4
6
4
22
68-119
28
Csíkszeredai Sportklub:

*A Csíkszeredai Sportklub 3 ponttal büntetve

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!