Két felkészülési jellegű mérkőzést játszott a székelyföldiekkel teletűzdelt romániai teremlabdarúgó-válogatott. Érződött, hogy sokan csak most kezdték el az idényre való ráhangolódást.
Kisorsolták a női kosárlabda Euroliga, vagyis az első számú európai kupakiírás főtáblájának összetételét. A sepsiszentgyörgyieknek selejtezőmeccset kell játszaniuk, hogy bekerüljenek a legjobbak közé.
Lezárult a benevezési határidő, véglegessé vált, hogy ősztől 13 csapatos lesz a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság. Új együttes a Csíkszentmárton és a Csíkmadaras, de az 5. Liga csíkszéki csoportjában szerepel majd a Gyergyószárhegyi Bástya is.
Mindenképpen előnyt szerezne hazai pályán a Sepsi OSK a kazah FK Aktobe ellen a labdarúgó Európa Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. A sepsiszentgyörgyi klub sportigazgatójával vezettük fel az újabb nemzetközi párharcot.
Habár a sportesemények csak késő délután kezdődnek, lesz mit nézni a tévében: különböző tenisztornák mellett a Konferencia Liga selejtezőjében lépnek pályára a csapatok, köztük a Sepsi OSK, a Ferencváros, a DVSC, a Farul és az FCSB.
A Sepsiszentgyörgy központjában tartott csapatbemutatóval, illetve a szintén Háromszék vármegye központjában tartott 4,5 km-es prológgal elkezdődött Székelyföld Kerékpáros Körversenye.
Szinte teljesen egyoldalú volt a házigazda Marosvásárhelyi SE és a Nyárádtői Unirea kupamérkőzése. A megyei rangadón a vendégek helyzetek tömkelegét hagyták ki, de kettőt mégis értékesíteni tudtak, a vásárhelyiek pedig a legvégén szépítettek.
Domináns játék, sok helyzet, két gól, sima továbbjutás – röviden így lehet összefoglalni a Székelyudvarhelyi FC teljesítményét a Brassói FC elleni szerdai Román Kupa-meccsen.
A kínai viadalon nagyon közel voltak, mégsem jutottak döntőbe a Góbék Teqball Team sportolói, akik végül bronzéremmel vigasztalódtak. Ezen a hétvégén Thaiföldön túlszárnyalnák ezt a teljesítményt, a tornagyőzelemre hajtanak.
Lezárult a benevezési időszak, minden régi együttes ott lesz a rajtnál. Sőt, még két régi csapat is jelentkezett az új idényre. Változhat a versenykiírás.
A szakszövetség közzétette a labdarúgó 3. Liga csoportjainak összetételét. A székelyföldi együttesek ellenlábasainak nagy része az lesz, akikkel a tavaly is hétről-hétre farkasszemet néztek.
Fiatal hátvédjével, a gyergyói születésű Ferencz-Csibi Róberttel közölt interjút közösségi oldalán a Csíkszeredai Sportklub, amelyből kiderül, hogy a 24 éves játékos a következő szezonban is kék-fehéreknél marad.
Szerdától szombatig rendezik meg Székelyföld Kerékpáros Körversenyét, amely sorrendeben Kovászna, Hargita és Maros megyét érinti. Ahol a karaván áthalad útlezárásokra és forgalomkorlátozásra kell számítani.
Elkészült a labdarúgó 2. Liga második fordulójának órákra lebontott programja. A nyitómérkőzésen hazai pályán háromgólos vereséget szenvedő székelyföldiek hazai környezetben javíthatnak.
Maros megyei rangadót rendeznek a labdarúgó Román Kupa második körében, szerdán délután a Marosvásárhelyi SE a Nyárádtői Unireát fogadja. A két együttes megerősítette keretét a nyári szünetben, kemény párharca van kilátás a továbbjutásért.
A nagy tapasztalattal rendelkező sáromberki születésű középpályás, Fülöp István megegyezett a Nyárádtői Unirea csapatával. A Sepsi OSK-val tavaly Román Kupát nyert labdarúgó a 3. Liga új szezonjában a feljutásért küzdhet.
A Brassói Corona leigazolta a Csíkszeredai Sportklub korábbi ponterős csatárát, Judd Blackwatert. A kanadai játékos a 2020–2021-es szezonban a csíkiaknál csapattárs volt Farkas Tamással, aki idény nyáron szintén a Brassóhoz igazolt.