A negyedöntős párharc első összecsapásán a bajnoki címre hajtó Konstanca múlt hétvégén házigazdaként 94–51-re győzött. A szerda délutáni marosvásárhelyi meccsen a sok fiatal játékossal felálló VSK akárcsak idegenben, ezúttal is csak egy ideig tudta viszonylag szorosan tartani az eredményt. Az első negyedet még csak két ponttal veszítette el, és a második játékrész közepéig az ellenfél sarkában volt. Ezután viszont a tengerparti gárda elhúzott, és a szünetben tizenkét egységgel vezetett.
A találkozó második felében a vásárhelyiek próbáltak tisztesen helytállni, ez azonban csak helyenként sikerült. A vendégek magabiztosan játszottak és tovább növelték az előnyüket, így a harmadik tíz perc után már huszonkét pontra nőtt a különbség. Konstanca ráadásul a végére sem vett vissza a tempóból, sőt még rátett egy lapáttal, és fölényesen húzta be az újabb győzelmet. Ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol a Kolozsvári U–CSM Târgoviște párharc nyertesével találkozik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!