Hirdetés

Szűkítették a magyar vízilabda-válogatott keretét

Manherczék Szerbiában, Olaszországban és Spanyolországban hangolnak az olimpiára
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Burián Gergő, Tátrai Dávid és Vismeg Zsombor kikerült a párizsi olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott keretéből.

MTI
2024. június 28., 17:52

A hazai szövetség közösségi oldalának pénteki híre szerint 18 játékos utazik el pénteken Zágrábba, ahol Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese a következő napokat a világbajnok horvátok társaságában tölti. A közös gyakorlások mellett a két csapat vasárnap 21.30-tól hivatalos felkészülési mérkőzésen is összecsap egymással.

A válogatott július 11–13-án a margitszigeti BENU Kupán szerepel, majd a felkészülés hajrájában Szicíliában a vb-ezüstérmes házigazda olaszokkal kétkapuzik, és július 19-én ott is lesz egy hivatalos mérkőzése. Onnan egyenesen Barcelonába repül, hogy az Európa-bajnok spanyolokkal a hagyományosnak mondható közös gyakorlással záruljon a ráhangolódás.

Hirdetés

A nemzeti csapat július 26-án indul az olimpiára, ahol 28-án vívja az első csoportmérkőzését a házigazda franciák ellen, majd a spanyolok, a japánok, az ausztrálok és a szerbek következnek. Az ötkarikás játékokra 13 fő nevezhető.

A férfiválogatott olimpiai felkészülési kerete
Kapusok: Bányai Márk (Szolnoki Dózsa-Praktiker), Szakonyi Dániel (FTC-Telekom), Vogel Soma (FTC-Telekom)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (CN Marseille), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Hárai Balázs (Genesys-OSC Újbuda), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Zugló), Manhercz Krisztián (CN Marseille), Molnár Erik (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Német Toni (FTC-Telekom), Pohl Zoltán (FTC-Telekom), Vámos Márton (Olympiakosz), Varga Dénes (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (Genesys-OSC Újbuda), Zalánki Gergő (Pro Recco).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Magyarország tizenöt, Románia két éremmel zárta a paralimpiát

Véget ért vasárnap a párizsi paralimpia, amelyen a magyar sportolók összesen tizenöt, a románok két érmet szereztek.

Aranyérmes a román cselgáncsozó a párizsi paralimpián

Alexandru Bologa paralimpiai bajnoki címet szerzett a cselgáncsozók J1-es kategóriájának 73 kg-os súlycsoportjában. A tehetséges vak sportoló két bronzérem után felért a csúcsra a francia fővárosban zajló játékokon.

Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd

Három próbán indult el Párizsban, az utolsó megmérettetésen a visszalépés mellett döntött Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

Hősök vagy hétköznapi emberek? – a paralimpia margójára

A parasportolók ugyanúgy megérdemelnék az odafigyelést, mint ép társaik, de lehet, hogy valamivel többet is. Legtöbbjük teljes életet él, de néhány fontos szükséglettel kiegészítve. Személyes paralimpiai történetek.

Novák nem tudott csodát tenni az egyéni időfutamban

Elrajtoltak az országúti kerékpárversenyek a párizsi paralimpián, a férfi C4-es kategóriájú egyéni időfutamban a csíkszeredai Novák Károly Eduárd is rajthoz állt.

Még egy hetedik hely Novák Edének Párizsban

Pénteken közel volt a döntőhöz, szombaton lecsúszott az érmes futamokról a csíkszeredai paralimpikon.

A második paralimpiáján fújja a sípot a székelyudvarhelyi játékvezető

A székelyföldi sportoló mellett egy játékvezető is elutazott Párizsba, ahol a napokban kezdődött a paralimpia. A vakfoci mérkőzéseit irányítja.

Két tizeddel maradt le a döntőről Novák Ede a paralimpián

Nagyon erős mezőnyben tisztesen helyt állt a csíkszeredai Novák Károly Eduárd, a paralimpia férfi C4-5-ös kategóriájú pályakerékpárosok 1000 méteres versenyében nagyon közel volt, hogy döntőbe jusson.

Éremesélyes romániai sportolók, kezdődik a paralimpia Párizsban

23 sportágban 184 ország 4400 sportolója indul a szerdán rajtoló párizsi paralimpiai játékokon, amely szeptember 8-áig tart majd. Köztük van az a mindössze hat romániai sportoló, akik megszerezték az indulási jogot.

Az én hőseim...

Újságíróként harmadik olimpiámnál tartok, ezen kívül még két paralimpiáról tudósíthattam. Minden alkalommal megtaláltam az én hőseimet – figyelem, szubjektív lista következik!

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!