
Első pástra lépése alkalmával a francia Boladé Apithyvel asszózott az egyéniben 2017-ben, csapatban tavaly világbajnok Szatmári András és 15–13-as vereséget szenvedett a 38 éves, csapatban Eb-győztes, egyéniben a 2010-es évek elején kétszer is Eb-ezüstérmes ellenfelétől. A 31 esztendős Szatmári áprilisban, edzésen bokasérülést szenvedett, a júniusi Európa-bajnokságot óvatosságból még kihagyta, de már az előtt készült a nyári játékokra.
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron 15–8-as vereséget szenvedett a kanadai Fares Arfától. A címvédő Szilágyi óriási meglepetésre nagyon gyorsan hattusos hátrányba került, és ezután sem igazán találta a ritmust. A 34 éves magyar vívó egyéniben a 2008-as, pekingi olimpia óta először szenvedett vereséget ötkarikás játékokon.
Gémesi Csanád legyőzte a világbajnoki címvédő amerikai Eli Dershwitzet. A 37 éves magyar vívó nagy csatában, 15–10-re verte a 28 éves riválisát.
Frissítés
A 37 éves magyar vívó a tunéziai Faresz Ferjanival találkozott a nyolcaddöntőben. Gémesi nem kezdett jól, de háromtusos hátrányból fordítani tudott. Felváltva estek ezután a tusok, a szünet 7–8-as állásnál következett. Továbbra is szorosan alakult a mérkőzés, de többnyire a tunéziainál volt az előny. Gémesi 14–13-nál fordított, majd a következő akciónál visszahúzta a kezét, az utolsó tust pedig a tunéziainak ítélte a mérkőzésvezető.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!