
Az afrikaiaknál Szofiane Rahimi duplázott, a dél-amerikaiaknak pedig sokáig csak a szépítésre futotta erejükből, de aztán úgy tűnt, hogy a 15 percesre (!) tervezett hosszabbítás után, a 106. percben Cristian Medina közeli fejesével végül egyenlítettek.
A mérkőzés ugyanakkor – mint az mintegy két órával később kiderült – hivatalosan ekkor még nem ért véget, hanem a svéd Glenn Nyberg játékvezető csak félbeszakította azt a pályára berohanó nézők miatt. A St. Étienne-i stadiont kiürítették,
a csapatok rövid bemelegítés után 120 perc elteltével visszatértek a pályára, s a játékvezető les miatt, videobíró segítségével érvénytelenítette az argentin egyenlítő gólt.
További három percig zajlott a meccs, ami nem hozott változást, így végül a marokkóiak győztek. A videóbíró szobában az olasz Paolo Valeri és az aradi Ovidiu Hațegan ült.
A spanyolok is megszenvedtek a nyitómeccsükön az üzbégekkel a Parc de Princes-ben, de ők Sergio Gómez kihagyott tizenegyese ellenére is nyerni tudtak.
A négy csoportból az első kettő jut a negyeddöntőbe.
A csoport: Guinea–Új-Zéland 1–2 (0–1)
B csoport: Marokkó–Argentína 2–1 (2–0)
C csoport: Spanyolország–Üzbegisztán 2–1 (1–1), Egyiptom–Dominikai Köztársaság 0–0
Később:
A csoport: 22.00: Franciaország-Egyesült Államok (Marseille-i Stadion)
B csoport: 20.00: Irak-Ukrajna (Lyoni Stadion)
D csoport: 20.00: Japán-Paraguay (Bordeaux-i Stadion), 22.00: Mali-Izrael (Parc des Princes)
Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.
Az idei szezon első versenyét rögtön győzelemmel ünnepelte Norbert és Francesca Maior, a testvérpár magabiztos sikert aratott a 34. Hargita Ralin. Ezzel az elmúlt hat évben ők a hatodik páros, amely megnyeri a hargitai futamot.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!