
A cserével kapcsolatos hivatalos procedúra elkezdődött, a végső szót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzetközi Torna Szövetség és a párizsi szervezőbizottság mondja ki – írta pénteken a MATSZ és a MOB közös közleményében.
Frissítés
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közlése szerint jóváhagyták Székely Zója indulását, így ő képviseli majd az országot a párizsi ötkarikás játékokon felemáskorláton. A MOB és a Magyar Torna Szövetség (MATSZ) azután kezdeményezte Székely nevezését, hogy Kovács Zsófia a csütörtöki pódiumedzésen megsérült.
A harmadik olimpiájára kijutott Kovács Zsófia felemáskorláton volt érdekelt, és a csütörtök esti pódiumedzésen bemutatott jó gyakorlata után, a leugrást követően megsérült a szeptemberben keresztszalag-szakadás miatt műtött térde.
A háromszoros Európa-bajnok péntek reggel MRI-vizsgálaton vett részt a francia fővárosban, az eredmény ismeretében a magyar orvosi team úgy döntött, hogy Kovács térdfájdalmai miatt nem állhat vasárnap a szerekhez.
Kovácsnak szeptemberben elszakadt a keresztszalag a térdében, ezért nem vehetett részt októberben a belgiumi világbajnokságon. A műtétje sikeres volt, a felépülése a tervek szerint haladt, de idén a májusi kontinensbajnokságon, az országos bajnokságon és a világkupaversenyeken sem indult, Székely Zója mindegyiken ott volt.
A magyar szövetség válogatási elvei szerint kettejük között június végén a bukaresti nemzetközi versenyen felemáskorláton dőlt el a nem névre szóló olimpiai kvóta. A román fővárosban a selejtezőben Székely ért el magasabb pontszámot, Kovács csak első számú tartalék volt, végül mégis szerepelhetett a döntőben, ahol megelőzte Székelyt.
A magyar tornász csapatot Mészáros Krisztofer, Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge alkotja még az olimpián. A férfi selejtezőt szombaton, a nőit vasárnap rendezik.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!