Hirdetés

Ötméteresek döntöttek, elődöntős a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vogel Soma a rendes játékidőben két-, a büntetőpárbajban három ötméterest hárított
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyar férfi vízilabda-válogatott ötméteresek után 12–10-re legyőzte Olaszországot a párizsi olimpia szerdai negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Kivédekezett olasz fórral indult a találkozó, majd több mint két perc játék után Manhercz adta meg az alaphangot egy távoli akciógóllal. Egy újabb jó védekezés után a lefordulásból Varga Dénes a center helyén tűnt fel a víz alól, és ha már ott volt, ötméterest harcolt ki, amit Manhercz értékesített. A túloldalon az olaszok is büntetőhöz jutottak, de Andrea Fondelli kapufára lőtt. A magyarok fórban támadhattak a háromgólos különbségért, de Varga lövése fölé ment, a rivális pedig emberelőnyből kis szerencsével szépített.

Az újabb magyar fór végén Manherczre jött ki a figura, a harmadik olimpiáján szereplő klasszis pedig óriási erővel lőtt a léc alá, megszerezve harmadik gólját az első negyedben.

Hirdetés

A játékvezetők sorozatban három kontrát is befújtak, az oda-vissza úszásból pedig az olaszok jöttek ki jobban, Alessandro Velotto másodszor volt eredményes. A szünet előtt létszámfölényben támadhatott a magyar csapat, ezúttal viszont Zalánki volt az, aki nem talált kaput (3-2).

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A második negyedben több mint öt és fél percig nem láthatott gólt a közönség, ebben a periódusban a játékvezetők sípja szinte néma maradt, csak a magyaroknak volt egy kihasználatlan fórjuk. A holtpontról végül az olaszok tudtak (volna) ellépni, Vogel hátrányban az első próbálkozást még védte, Francesco Condemi elemi erejű kapufás bombájával szemben viszont már ő is tehetetlennek bizonyult. Condemi a lövés közben arcon találta Jansikot, akinek felszakadt a szemöldöke, így ápolni kellett.

A játékvezetők az esetet videózás után brutalitásnak ítélték, ami azt jelentette, hogy a gólt elvették, Condemit végleg kiállították, a magyarok pedig négy percre emberelőnybe kerültek és ötöst lőhettek, amit Manhercz értékesített.

A bírók pechjére a visszajátszásokból tisztán látszódott, hogy Condemi csak a lövőmozdulat végén véletlenül találta el Jansikot, az aréna olasz fele és Alessandro Campagna szövetségi kapitány vezetésével természetesen az egész kispad óriási haragra gerjedt (4-2).

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A fordulást követő ráúszást elhozták a még másfél percig emberhátrányban lévő olaszok, Francesco Di Fulvio lövése pedig Vogel keze alatt becsúszott. Vámos óriási kapufája után megúsztak az olaszok és Gonzalo Echenique egyenlített.

A magyarok támadójátéka visszaesett, a tizedik fórnál Marco Del Lungo hárította Zalánki lövését, a túloldalon viszont Echenique akcióból is betalált, amivel az ellenfél átvette a vezetést, erre reagálva Varga Zsolt időt kért.

Az önkívületben játszó rivális Di Fulvio újabb zseniális megmozdulását követően kettővel ellépett, a hosszú magyar gólcsendet végül Zalánkinak sikerült megtörnie fórból. Di Fulvio elkapta a ritmust, a harmadik találatát jegyezte már a Pro Recco világklasszisa, amire csapattársa, Zalánki válaszolt kapásból (6-7).

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A negyedik negyed első olasz támadását Echenique fejezte be fórból, a túloldalon Fekete Gergő villant ugyancsak létszámfölényben, a kimaradt olasz lehetőség után pedig Zalánki lepte meg az olasz védőt és kapust, mindkettőjük feje fölött a hálóba lőve egyenlített (8-8). Vogel kimozdulása ötméterest ért a játékvezetők szerint, Fondelli lövését azonban újra védte a magyar büntetőspecialista. Hárai fórt harcolt ki, a befejező pedig az utolsó után pillanatban Manhercz volt, aki ráadásul a következő támadásnál labdát szerzett.

Kereken száz másodperc volt hátra, amikor az olaszok emberelőnybe kerültek, Campagna időt kért, a figurát pedig Nicholas Presciutti góllal fejezte be (9-9).

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A magyarok is megkapták a bíróktól a lehetőséget, Varga Zsolt is megbeszélést rendelt el, amelyet követően Manhercz lövését védte az olasz kapus. A meccsből 42 másodperc maradt, Campagna újra eligazítást tartott, de a lövés kijött a blokkról, amiből Jansik megúszott és egyedül állt a kapussal szemben, Del Lungo azonban elképesztő bravúrral ötméterespárbajra mentette csapatának a találkozót.

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás Galéria

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A dráma folytatódott, Varga elsőnek hibázott, de Vogel azonnal egyenlített. Vámos magabiztosan lőtte ki a bal alsót, Vogel pedig másodszor is védett. Az olaszok kapust cseréltek, Zalánkit azonban ez nem zavarta meg. Presciutti nem hibázott, Fekete lövését viszont hárította Nicosia.

Vogel hárította ferencvárosi csapattársa, Di Somma ötösét, a kegyelemdöfést pedig Manchercz adta meg.

A magyarok a pénteki elődöntőben a világbajnoki címvédő horvátokkal találkoznak.

Olimpia, Párizs 2024, férfi vízilabda, negyeddöntő:

Magyarország–Olaszország 12–10 (3–2, 1–0, 2–5, 3–2, 3–1) – ötméteresekkel.
Gólszerzők: Manhercz 5, Zalánki 3, Fekete 1, illetve Di Fulvio, Echenique 3-3, Velotto 2, Presciutti 1.
Magyarország: Vogel Soma - Zalánki Gergő, Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Varga Dénes, Manhercz Krisztián, Molnár Erik - cserék: Vámos Márton, Nagy Ádám, Vigvári Vince, Fekete Gergő, Hárai Balázs.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

Magyarország tizenöt, Románia két éremmel zárta a paralimpiát

Véget ért vasárnap a párizsi paralimpia, amelyen a magyar sportolók összesen tizenöt, a románok két érmet szereztek.

Aranyérmes a román cselgáncsozó a párizsi paralimpián

Alexandru Bologa paralimpiai bajnoki címet szerzett a cselgáncsozók J1-es kategóriájának 73 kg-os súlycsoportjában. A tehetséges vak sportoló két bronzérem után felért a csúcsra a francia fővárosban zajló játékokon.

Nem áll rajthoz az utolsó versenyén, visszavonul Novák Károly Eduárd

Három próbán indult el Párizsban, az utolsó megmérettetésen a visszalépés mellett döntött Románia egyetlen paralimpiai bajnoka.

Hősök vagy hétköznapi emberek? – a paralimpia margójára

A parasportolók ugyanúgy megérdemelnék az odafigyelést, mint ép társaik, de lehet, hogy valamivel többet is. Legtöbbjük teljes életet él, de néhány fontos szükséglettel kiegészítve. Személyes paralimpiai történetek.

Novák nem tudott csodát tenni az egyéni időfutamban

Elrajtoltak az országúti kerékpárversenyek a párizsi paralimpián, a férfi C4-es kategóriájú egyéni időfutamban a csíkszeredai Novák Károly Eduárd is rajthoz állt.

Még egy hetedik hely Novák Edének Párizsban

Pénteken közel volt a döntőhöz, szombaton lecsúszott az érmes futamokról a csíkszeredai paralimpikon.

A második paralimpiáján fújja a sípot a székelyudvarhelyi játékvezető

A székelyföldi sportoló mellett egy játékvezető is elutazott Párizsba, ahol a napokban kezdődött a paralimpia. A vakfoci mérkőzéseit irányítja.

Két tizeddel maradt le a döntőről Novák Ede a paralimpián

Nagyon erős mezőnyben tisztesen helyt állt a csíkszeredai Novák Károly Eduárd, a paralimpia férfi C4-5-ös kategóriájú pályakerékpárosok 1000 méteres versenyében nagyon közel volt, hogy döntőbe jusson.

Éremesélyes romániai sportolók, kezdődik a paralimpia Párizsban

23 sportágban 184 ország 4400 sportolója indul a szerdán rajtoló párizsi paralimpiai játékokon, amely szeptember 8-áig tart majd. Köztük van az a mindössze hat romániai sportoló, akik megszerezték az indulási jogot.

Az én hőseim...

Újságíróként harmadik olimpiámnál tartok, ezen kívül még két paralimpiáról tudósíthattam. Minden alkalommal megtaláltam az én hőseimet – figyelem, szubjektív lista következik!

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!