
Szenzációs eredményeket ért el a két sportoló, összesen 19 érmet gyűjtöttek össze. Ionela ebből nyolcat tudhat a magáénak, illetve háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnok, pályafutása során két olimpián vett részt: 2016-ban Rióban és 2020-ban Tokióban.
Férje, Marius Cozmiuc tizenegy érmet szerzett, kétszeres világbajnok, illetve szintén kétszer bizonyult a legjobbnak Európában. Karrierje során három olimpián szerepelt: 2012-ben Londonban, 2016-ban Rióban és 2020-ban Tokióban volt jelen. A japán fővárosban a második helyen végzett.
A 2024-es párizsi olimpia július 26-án rajtol és augusztus 11-én ér véget.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!