
Magyar szempontból szinte biztosan a Nagy Palotában zajló eseményeket övezi majd a legnagyobb érdeklődés, ugyanis a vívóversenyek első napján pástra lépnek egyéniben a férfi kardozók, valamint a női párbajtőröző Muhari Eszter is. Előbbieknél a Londonban, Rio de Janeiróban és Tokióban is aranyérmes Szilágyi Áron sorozatban negyedszer lehet ugyanabban az egyéni számban olimpiai bajnok, ez eddig mindössze hat sportolónak sikerült.
A sportlövőknél a légpuska vegyes csapat versenyszámban már a nyitónapon éremosztására kerül sor, és bár Péni István és Mészáros Eszter is betegséggel küszködött az elmúlt napokban, Kissné Oroszi Edit, a puskások szakágvezetője szerint az edzéseken mindketten „jó formát mutattak”, így ha bírják erővel, döntőbe juthatnak.
Bemutatkozik Egyiptom ellen a férfi kézilabda-válogatott, az Európa-bajnok hollandok ellen pedig a női vízilabda-válogatott.
Kaizinger Balázs révén 1996 óta először indul olimpián magyar lovas, Mészáros Krisztofer pedig a férfi torna selejtezőjében lesz érdekelt.
A román küldöttségnek az első nap nem hozhat érmeket, minden sportoló az előfutamokban, vagy az első körökben szerepel. Az asztaliteniszezőknél a marosvásárhelyi születésű Szőcs Bernadette Ovidiu Ionescuval vegyespárosban fontos lépést tehet az éremszerzés felé, ehhez le kell győzniük az ausztrál duót.
Az első napon a gördeszkások férfi utcai számában, férfi hetes rögbiben, a cselgáncsozóknál női 48 és férfi 60 kg-ban, az országúti kerékpárosok női időfutamában, valamint női 3 méteres szinkronműugrásban – összesen 14 számban – osztanak érmet.
Az olimpia szombati napjának magyar és román érdekeltségű eseményei
17.30 vegyespáros, nyolcaddöntő: Ovidiu Ionescu/Szőcs Bernadette–Nicholas Lum/Minhyung Jee; Ecseki Nándor/Madarász Dóra–Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem
21.00 női egyéni, első kör: Elizabeta Samara–Solimia Brateiko; Póta Georgina–Shan Xiaona
23.15 férfi egyéni, első kör: Eduard Ionescu–Quadri Aruna.
előfutamok
10.00 férfi egypár: Mihai Chiruță Pétervári, Molnár Bendegúz
13.30 férfi kétpár: Andrei Cornea, Marian Enache
13.00 női kétpár: Ancuța Bodnar, Simona Radiș
13.30 férfi négypár: Leontin Nuțescu, Andrei Lungu, Florin Horodișteanu, Ioan Prundeanu
13.50 női négypár: Mădălina Moroșan, Emanuela Ciotău, Alexandra Ungureanu, Patricia Cireș
17.35 országúti időfutam férfi egyéni: Valter Attila
férfi csoportmérkőzés
12.00 Magyarország–Egyiptom
10.30 lovastusa egyéni verseny, díjlovaglás: Kaizinger Balázs
férfi szerenkénti selejtező
12:00 Andrei Muntean; Mészáros Krisztofer
10.00 légpuska, vegyescsapat, rangsoroló: Péni István, Mészáros Eszter
13.30 női légpisztoly, alapverseny: Fábián Sára Ráhel, Major Veronika
első forduló
13.00 női egyes: Irina Begu–Iga Swiatek; Ana Bogdan–Jasmine Paolini; Jaqueline Cristian–Caroline Garcia.
12.00 női 400 m gyors: Késely Ajna, férfi 400 m gyors: Sárkány Zalán, női 4×100 m gyorsváltó: Magyarország, férfi 4×100 m gyorsváltó: Magyarország
11.00 női párbajtőr: Muhari Eszter, férfi kard egyéni: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád
női csoportmérkőzés
15.00 Magyarország–Hollandia
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!