
Major Veronika a szombati alapverseny során kiváló teljesítményt nyújtva, első helyezettként jutott be a fináléba, és pályafutása során először léphet lőállásba olimpiai döntőben, három évvel ezelőtt, Tokióban ugyanis nem sikerült bejutnia a legjobbak közé.
Vívásban a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők lépnek pástra, előbbiek között Pásztor Flóra, utóbbiaknál pedig a három éve Tokióban ezüstérmes, 2019-ben világbajnok Siklósi Gergely,
valamint a tavaly ugyancsak vb-győztes Koch Máté, illetve Andrásfi Tibor próbál a 32-es tábláról eljutni a negyeddöntőbe a délelőtti és kora délutáni időszakban.
Úszásban az előzetesen az éremesélyesek között számon tartott, 200 méter háton világbajnoki címvédő Kós Hubert a 12 órakor kezdődő program során ugrik medencébe 100 méter háton, mellette másik öt magyar érdekelt, míg hegyikerékpárban a három éve Tokióban negyedikként végző Vas Blanka áll rajthoz, valamint két cselgáncsozó, az 52 kilogrammos olimpiai és vb-ötödik Pupp Réka, illetve a 66 kilogrammos, Eb-bronzérmes Pongrácz Bence is tatamira lép majd.
A csütörtökön a házigazda franciáktól vereséget szenvedő női kézilabda-válogatott reggel 10 órakor a brazilokkal találkozik, és megkezdi olimpiai szereplését a Tokióban bronzérmes férfi vízilabda-válogatott, amely 20.30-tól a házigazda franciák ellen játszik.
A romániai versenyzők közül az asztaliteniszezőknél a marosvásárhelyi származású Szőcs Bernadette vasárnap délelőtt megkezdi menetelését női egyesben,
délután pedig Ovidiu Ionescu oldalán vegyespárosban negyeddöntőt játszanak, és győzelem esetén egy lépésre kerülnek az éremtől.
Az evezős versenyszámokban számos román egység indul az előfutamokban, tornában a csapatversenyben lesznek érdekeltek, úszásban pedig a nyáron Európa-bajnoki aranyérmes David Popovici 200 méter gyorson délben az előfutamban, este vélhetően az elődöntőben küzd a továbbjutásért, míg Románia férfi vízilabda-válogatottja Görögország legjobbjaival csap össze.
Asztalitenisz
11.00 női egyes első forduló: Szőcs Bernadette, Póta Georgina
11.00 férfi egyes első forduló: Ovidiu Ionescu, Eduard Ionescu
17.00 vegyes páros negyeddöntő: Szőcs Bernadette-Ovidiu Ionescu
Cselgáncs
11.00 női 52 kg: Pupp Réka, férfi 66 kg: Pongrácz Bence
17.00 női 52 kg: vigaszág, elődöntő, bronzmérkőzés, döntő
Evezés
10.00 férfi egypár, vigaszági futamok: Pétervári-Molnár Bendegúz, Mihai Chiruţă
11.30 női páros, selejtező: Ioana Vrînceanu, Roxana Anghel
12.00 férfi páros, selejtező: Florin Arteni, Florin Lehaci
12.30 női kétpárevezős: Gianina van Groningen, Ionela Cozmiuc
13.30 női kormányos nélküli négyes: Adriana Adam, Maria Lehaci, Magdalena Rusu, Amalia Bereş
13.50 férfi kormányos nélküli négyes: Ştefan Berariu, Sergiu Bejan, Andrei Mândrilă, Ciprian Tudosă
Hegyikerékpár
15.00 női verseny: Vas Kata Blanka
Kézilabda
10.00 női csoportmérkőzés: Brazília–Magyarország
Lovassport
11.30 lovastusa egyéni verseny, tereplovaglás: Kaizinger Balázs
Ökölvívás
12.00 női 66 kg, selejtező: Hámori Luca
Sportlövészet
10.15 légpuska, női alapverseny: Mészáros Eszter
12.15 légpuska, férfi alapverseny: Pekler Zalán, Péni István
13.00 légpisztoly, női döntő: Major Veronika
Tenisz
13.00 férfi egyes, első forduló: Fucsovics Márton, Marozsán Fábián, férfi páros, első forduló: Fucsovics Márton, Marozsán Fábián
13.00 női páros, első forduló: Irina Begu/Monica Niculescu, Ana Bogdan/Jaqueline Cristian
Torna
10.30 női selejtező: Czifra Bettina, Bácskay Csenge, Székely Zója, Románia: (Ana Maria Bărbosu, Sabrina Voinea, Lilia Cosman, Amalia Ghigoarţă, Andreea Preda)
Úszás
12.00 előfutamok, férfi 400 m vegyes: Holló Balázs, Zombori Gábor, férfi 100 m hát: Jászó Ádám, Kós Hubert; női 200 m gyors: Ábrahám Minna, Pádár Nikolett, Rebecca Diaconescu, férfi 200 gyors: David Popovici
21.30 elődöntők, döntők, férfi 400 m vegyes: Holló Balázs?, Zombori Gábor?, férfi 100 m hát: Jászó Ádám?, Kós Hubert?, női 200 m gyors: Ábrahám Minna?, Pádár Nikolett?, Rebecca Diaconescu?, férfi 200 gyors: David Popovici?
Vívás
10.30 női tőr: Pásztor Flóra, Mălina Călugăreanu, férfi párbajtőr: Siklósi Gergely, Koch Máté, Andrásfi Tibor
20.00 női tőr, férfi párbajtőr: elődöntő, bronzmérkőzés, döntő
Vízilabda
20.30 férfi csoportmérkőzés: Magyarország–Franciaország
22.05 férfi csoportmérkőzés: Románia–Görögország
Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.
„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.
Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.
Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.
A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.
További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!