
Három helyen változott a magyar válogatott kerete: Palasics Kristóf, Imre Bence és Szita Zoltán helyett Mikler Roland, Hanusz Egon és Rosta Miklós került be a csapatba.
Azzal a tudattal lépett pályára a magyar együttes, hogy ha vereséget szenved, akkor is marad esélye a továbbjutásra a játéknap további eredményeitől függetlenül, és az utolsó mérkőzésen dől majd el a sorsa.
A két csapat legutóbb tavaly januárban a világbajnoki negyeddöntőben találkozott egymással, akkor fölényesen, 40–23-ra nyertek a dánok, akik a legutóbbi három világbajnokságon aranyérmet szereztek.
Ancsin pár másodperc után gólt dobott, de azonnal ki is állították, mert a pályáról a középkörön keresztül átfutva ment le, nem engedte elvégezni a gyors középkezdést. Mikler aztán szép védéssel kezdett. Magyar labdavesztés után, 2–2-es állásnál dán lerohanás végén a magyarok szövetségi kapitánya jelezte, hogy a dán játékos rálépett a vonalra, majd hevesen vitatkozott a bíróval, amiért magyar kiállítás következett. Hanusz másodszor adta el a labdát, és a dánok egy újabb gyors góllal már 4-2-re vezettek. Aztán megint nem sikerült végigvinni egy támadást, a következő lehetőségnél pedig gyenge volt az átlövés, közben a dánok könnyű gólokat szereztek.
Tíz perc alatt három kiállítást kapott a magyar csapat, de a harmadik alatt Ancsin eredményes tudott lenni.
Mikler több lövést hárított, a kezdeti zaklatott játéka után kezdet összekapni magát a magyar csapat, 4–8-ról 7–8-ra felzárkózott, amire dán időkérés következett.
Fazekas betörése után Bodó a 19. percben szép átlövéssel egyenlített a 19. percben, majd ugyanő betörésből a vezetést is megszerezte nem sokkal később. A dánok hét percen keresztül nem lőttek gólt, 12–10-nél Mikkel Hansen hetesből törte meg a jeget.
A dánok felzárkóztak, a magyarok emberhátrányban fejezték be az első félidőt, Gidsel harmadszor nyert egy az egy elleni párharcot és már a dánok vezettek. Az utolsó 15 másodpercben időkérés után a magyarok támadhattak, Ligetvári lövését azonban védte Landin, majd az utolsó másodpercben üres kapus gólt szerezte a dánok, így kétgólos előnnyel mentek az öltözőbe.
Több hiba volt mindkét oldalon a második játékrész elején. Egy alkalommal Mikler bravúrral hárított, aztán az első emberelőnynél hét az öt ellen játszottak a magyarok, de eladták a labdát, így üres kapus gólt szereztek a dánok. Az első tíz percben megmaradt a kétgólos különbség, de később mégis nőtt. Mikkel Hansen jószerivel csak a hetesekre állt be, azokat pedig értékesítette, mindegy volt neki, hogy Mikler vagy Bartucz áll a kapuban.
Magyar időkérés jött 18–22-nél, de nem változott jelentősen a helyzet. A magyar találatokra gyorsan válaszoltak a dánok, néha üres kapuba tudtak lőni, és öt találatra növelték az előnyt, pedig Mikler parádézott a kapuban. Sokáig nehezen születtek a magyar gólok, de a hajrára megint jobb szakasz következett, végül a dánok három találattal nyertek.
A magyar csapatból Zoran Ilic volt a legeredményesebb öt góllal, míg Mikler 14 lövést hárított. A dánoknál Mathias Gdsel nyolcszor talált a kapuba, Landin 13-szor védett.
A magyarok szombaton 35–32-re kikaptak Egyiptomtól, hétfőn 35–25-re legyőzték Argentínát, szerdán 26–25-ös vereséget szenvedtek Norvégiától, vasárnap 17 órakor pedig a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal találkoznak. A két hatos csoportból az első négy-négy jut a negyeddöntőbe.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!