
Halázs Bence a pénteki selejtezőből 76,90 méteres dobásával hatodikként kvalifikálta magát a legjobb tizenkettőt felvonultató döntőbe, de saját bevallása szerint is
dobogós helyezéssel szeretné megajándékozni saját magát, ugyanis éppen vasárnap ünnepli 27. születésnapját.
A tavalyi, budapesti vb-n bronz- és az idei Eb-n ezüstérmes nehézatléta már most felülmúlta tokiói szereplését, mivel három éve a selejtezőben búcsúzott.
Vas Blanka akár kellemes meglepetést is okozhat az országúti kerékpár női mezőnyversenyében. Idén elsősorban az országúti viadalra összpontosított már csak azért is, mert a pálya saját bevallása szerint fekszik neki. A 22 éves versenyző országúton U23-as világbajnok, a felnőtteknél pedig 2021-ben negyedik volt a vb-n, ami
jól mutatja, hogy ha jó napja van, akkor képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is.
A medencés úszóversenyek utolsó napján, a férfi 1500 méter gyors döntőjében Betlehem Dávid küzd a minél előkelőbb helyezésért.
A magyar férfi kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén sorsdöntő mérkőzést játszik a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal. Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese
kizárólag akkor jut a legjobb nyolc közé, ha bravúrral felülmúlja az esélyesebb riválist.
A már biztosan negyeddöntősnői vízilabdázók is utolsó csoportmeccsükön ugranak medencébe Ausztrália legjobbjai ellen
A román sportolók mindössze két sportágban, atlétában és vitorlázásban érdekeltek.
Atlétika
11.00 női kalapácsvetés selejtező: Gyurátz Réka, Bianca Ghelber, női 200 m előfutam: Takács Boglárka, női 300 m akadályfutás selejtező: Stela Rutto.
20.05 férfi 400 m előfutam: Molnár Attila, férfi kalapácsvetés, döntő: Halász Bence.
Kerékpározás
15.00 női mezőnyverseny: Vas Kata Blanka.
Kézilabda
17.00 férfi csoportmérkőzés: Magyarország–Franciaország.
Úszás
19.37 férfi 1500 m gyors, döntő: Betlehem Dávid.
Vitorlázás
12.00 ILCA 6 futam: Érdi Mária, Ebru Bolat, ILCA 7 futam: Vadnai Jonatán.
Vízilabda
15.00 női csoportmérkőzés: Magyarország–Ausztrália.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!