
Kajak-kenuban a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra összeállítású, júniusban Szegeden Európa-bajnok új magyar egység
célja egyértelműen a dobogós helyezés elérére,
akárcsak a férfi négyes csapatnak, amelyre előbb középfutam vár, ahol kiharcolhatja a döntőbe jutást. Mellettük a női kenu egyesek és a férfi kenu kettes is érdekelt lesz magyar részről, illetve egy román páros is indul.
A birkózóknál 87 kilogrammban vb-címvédő Losonczi Dávid szerdán két ellenfelét legyőzve jutott be az elődöntőbe, ahol azonban vereséget szenvedett, így
csütörtökön este a bronzért küzd,
akárcsak a román Andreea Beatrice, aki női 53 kg-ban a vigaszágon folytatja.
Megkezdik párizsi szereplésüket az öttusázók, a férfiak és a nők számára is a körvívást rendezik két-két magyarral a mezőnyben, míg ritmikus sportgimnasztikában Pigniczki Fanni mutatkozik be.
Atlétikában négy magyar mellett egy román sportoló, Alina Rotaru-Kottmann érdekelt csütörtökön, aki
a női távolugrás döntőjében szerepel.
A tekvondósok küzdelmeiben 68 kilogrammban a 21 esztendős, Eb-bronzérmes Józsa Levente lép szőnyegre.
Atlétika
11.00 női hétpróba: Nemes Rita, Krizsán Xénia, 100 m gát, magasugrás, női 100 m gát, vigaszág: Kozák Luca, Kerekes Gréta.
20.35 női hétpróba, súlylökés, 200 m.
21.00 női távolugrás, döntő: Alina Rotaru-Kottmann.
Birkózás
12.00 női 53 kg, vigaszág: Andreea Beatrice.
19.15 kötöttfogás, 87, kg, bronzmérkőzés: Losonczi Dávid.
21.50 női 53 kg, bronzmérkőzés: Andreea Beatrice?
Kajak-kenu:
12.00 női C-1 200 m előfutamok: Kiss Ágnes, Takács Kincső.
12.20 férfi C-2 500 m középfutam: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán, Ilie Sprîncean, Oleg Nuţă.
13.00 férfi K-4 500 m középfutam: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor.
13.40 női C-1 200 m reményfutamok: Kiss Ágnes?, Takács Kincső?
14.20 férfi C-2 500 m döntő: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán?, Ilie Sprîncean, Oleg Nuţă?
14.30 férfi C-2 500 m döntő: Adolf Balázs, Hajdu Jonatán?
14.40 női K-4 500 m döntő: Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra.
14.50 férfi K-4 500 m döntő: Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor?
Nyíltvízi úszás
8.30 női 10 km-es verseny: Fábián Bettina.
Öttusa
12.00 férfi körvívás: Bőhm Csaba, Szép Balázs.
15.30 női körvívás: Gulyás Michelle, Guzi Blanka.
Ritmikus gimnasztika
11.00 egyéni összetett, selejtező: Pigniczki Fanni, Annaliese Drăgan.
Tekvondó
10.00 férfi 68 kg, selejtező, nyolcaddöntő: Józsa Levente.
15.30 férfi 68 kg, negyeddöntő, elődöntő.
20.30 férfi 68 kg vigaszág, bronzmérkőzés, döntő.
Vízilabda
19.00 női torna, az 5-8. helyért: Magyarország–Görögország.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!