
A magyar együttes annak tudatában kezdte a meccset, hogy csak győzelem esetén szerez olimpiai kvótát. Még tíz perc sem telt el, amikor a portugálok időt kértek, mert 7–4-es hátrányban voltak a jól összpontosító, higgadtan, pontosan játszó házigazdákkal szemben. Amikor egy gólra felzárkózott az ellenfél, Bartucz László váltotta Mikler Rolandot a magyar kapuban, és két védéssel mutatkozott be. A túloldalon is kapust cseréltek, de a huszadik percig kellett várniuk az első védésükre. Ekkor már 13–9-re vezetett a házigazda, de a 24. perc után megakadt a támadójátéka, a hibákat pedig rendre góllal büntette az ellenfél.
Bodó Richárdék hat percig nem találtak be, a hatékonyabb védekezésre váltó portugálok egy 4–0-s sorozattal fordítottak és a meccs során először vezettek, de az első félidő döntetlennel ért véget.
Árulkodó statisztikai adat volt, hogy a portugál csapat héttel többet lőtt kapura az első hatvan percben, mint a hazaiak, utóbbiaknak viszont öttel több védésük volt.
Nem kezdte jól a második felvonást a magyar együttes, ráadásul Bánhidi Bence boka-, Ancsin Gábor pedig térdsérülés miatt kivált a játékból. A szakmai stáb 21–18-as hátránynál időt kért, Bánhidi vissza tudott állni, és úgy tűnt, csapata lassacskán megtalálja a megoldást az ellenfél gyors visszarendeződésére és rendkívül szigorú védekezésre (22–22).
Az utolsó 12 percet Sipos Adrián nélkül játszották le a magyarok, mert a beálló döntetlen állásnál piros lapot kapott fejre irányuló ütésért. Portugália megint ellépett kettővel, ekkor Fazekas Gergő helyére visszaállt Lékai Máté irányítani, és ez bizonyult a siker kulcsának. Egy 3–0-s sorozattal összejött a fordítás, a 27. perc után megint a házigazdáknál volt az előny, és 27–25-nél elérhető közelségbe került a kvóta.
A következő gólt az ellenfél lőtte, de a meccs legvégén a remek magyar védekezés,
Bartucz László bravúros védései, illetve – a később a mezőny legjobbjának megválasztott – Imre Bence, Bodó Richárd és Lékai Máté góljai olimpiai kvalifikációt jelentettek.
A két csapat tizedik egymás elleni mérkőzésén három portugál siker mellett hetedszer győztek a magyarok.
A magyar férfiválogatott eddig nyolc alkalommal szerepelt az olimpián – legutóbb 12 évvel ezelőtt Londonban –, eddigi legjobb eredménye az 1936-os, az 1980-as, az 1988-as, a 2004-es és a 2012-es negyedik helyezés.
Az olimpia férfi kézilabdatornájának résztvevői: Franciaország (rendező), Dánia (világbajnok), Egyiptom (Afrika-bajnok), Argentína (a Pán-Amerikai Játékok győztese), Japán (ázsiai selejtező győztese), Svédország (Eb-bronzérmes, az Európa-bajnok jogán), Spanyolország, Szlovénia, Németország, Horvátország, Norvégia, Magyarország.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!