
Az egyéni küzdelmek során elmaradt az éremszerzés a magyar férfi párbajtőrőzöknél, ehhez a legközelebb Andrásfi Tibor állt, aki végül be kellett érje a negyedik hellyel. Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely teljesítménye viszont csalódás volt, ám
csapatban revansot vehetnek, és odaérhetnek a dobogóra, ehhez először a 14 óra 30 perctől kezdődő negyeddöntőben Kazahsztánt kell legyőzzék.
Csütörtökön sikeres napot tudhatott maga mögött a román evezős küldöttség, hiszen két érmet, egy aranyat és egy ezüstöt nyertek, pénteken pedig három döntőben is versenyben vannak a minél fényesebb medál megszerzéséért.
Az úszóknál Kós Hubert a délelőtti programban immár olimpiai bajnokként ugrik medencébe a férfi 100 méteres pillangóúszás előfutamában, miután csütörtökön este 200 m háton nagyszerű hajrával megnyerte az aranyérmet. Mellette ismét láthatjuk a 200 pillangón szerdán ezüstöt szerzett Milák Kristófot, aki nem tudta megvédeni címét.
A Stade de France-ban is beindul a nagyüzem, ahol megkezdik szereplésüket a magyar és román atléták, pénteken hat versenyszámban lesznek érdekeltek.
A magyar csapatok közül a férfi kézilabda-válogatott délelőtt a világbajnok Dániával találkozik és győzelemre van szüksége a továbbjutáshoz, míg a női vízilabdázók este nagy favoritnak számítanak Kína ellen.
Atlétika
11.05 férfi kalapácsvetés selejtező: Halász Bence, Rába Dániel, Varga Donát, női 100 méter: előselejtező: Takács Boglárka.
11.15 magasugrás, női selejtező: Daniela Stanciu.
19.00 női 5000 méter 1. forduló: Wagner-Gyürkés Viktória.
19.15 női hármasugrás, selejtező: Andreea Taloş, Diana Ion.
21.10 férfi súlylökés, selejtező: Rareş Toader.
Evezés
12.30 férfi kettes, döntő: Florin Arteni, Florin Lehaci.
12.42 női kettes, döntő: Gianina van Groningen, Ionela Cozmiuc.
13.22 női könnyűsúlyú kétpár, döntő: Gianina van Groningen, Ionela Cozmiuc.
Kézilabda
10.00 férfi csoportkör: Magyarország–Dánia.
Sportlövészet
10.00 női 25 méter pisztoly, selejtező: Major Veronika, Fábián Sára.
Úszás
12.00 előfutamok, férfi 100 m pillangó: Milák Kristóf, Kós Hubert, női 200 m vegyes: Sebestyén Dalma, női 800 m gyors: Késely Ajna.
21.30 férfi 100 m pillangó, középdöntő: Milák Kristóf, Kós Hubert?, női 200 m vegyes, középdöntő: Sebestyén Dalma?
Vitorlázás
13.15 női dinghy, ILCA6, 3–4. futam: Érdi Mária, Ebru Bolat.
16.35 férfi dinghy, ILCA7, 3–4. futam: Vadnai Jonatán.
Vívás
14.30 férfi párbajtőr, csapat negyeddöntő: Magyarország (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely).
16.00 férfi párbajtőr, csapat 5–8. helyért.
16.50 férfi párbajtőr, csapat elődöntő.
17.40 férfi párbajtőr, csapat helyosztók.
20.30 férfi párbajtőr, csapat bronzmérkőzés.
21.30 férfi párbajtőr, csapat döntő.
Vízilabda
21.05 női csoportkör: Kína–Magyarország.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!