
A magyar együttes az első félidő közepére jó játékkal ötgólos előnyt szerzett, de a folytatásban sokat hibázott, a rivális pedig a szünetig fordítani tudott és egy góllal vezetett, a második félidőben pedig szinte végig előnyben volt.
A magyarok az utolsó percben büntetőt hibáztak, majd hiába támadtak a győzelemért, nem tudtak betalálni, így meg kellett elégedjenek az egy ponttal.
A magyar válogatott csütörtökön 31-28-ra kikapott a franciáktól, vasárnap 25-24-re legyőzte Brazíliát, legközelebb pedig csütörtökön 15 órától lép pályára Spanyolország ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!