A háromszéki együttes január 3. és 15. között a törökországi Belekben edzőtáborozik, ahol három barátságos meccs szerepel a programjában. Az elsőn a belga másodosztályú bajnokságban harmadik helyen álló Molenbeek volt az ellenfele.
A Sepsi OSK a találkozó elején több fiatallal és cserejátékossal lépett pályára,
ezt kihasználva a vetélytársuk veszélyesebben játszott és félóra után már kétgólos előnyt szerzett, amit a szünetig meg is tartott.
A pihenő után érkeztek az alapemberek, így feljavult a sepsiszentgyörgyiek játéka, és hamar sikerült a szépítés,
a bajnokságban szintén kevés lehetőséghez jutott Drăghiceanu talált be. Ennél többre viszont nem futotta Valentin Suciu csapatától, amely a hajrában újabb gólt kapott, így végül a belgák 3–1-re nyertek.
A Sepsi OSK kedden újra pályára lép, a második edzőmérkőzésén a svájci élvonalban 9. helyezett, valamint a Bajnokok Ligája főtábláján sereghajtó Young Boys lesz az ellenfele. Ezt követően a Nyíregyháza Spartacusszal találkoznak, a magyar NB I-ben újonc, 8. helyen álló klubnál játszik Fejér Béla, a háromszékiek korábbi kapusa.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!