Az előző hónap végén lejárt Daniel Pancu megbízatása az ifjúsági válogatott élén, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) pedig nem kívánta ezt meghosszabbítani. A döntés hátterében vélhetően az áll, hogy az U21-es nemzeti együttes leszerepelt a júniusi szlovákiai Európa-bajnokságon, ahol mind a három csoportmérkőzését elveszítette.
Az FRF Costin Cureleát választotta a szövetségi kapitánya posztra, aki az elmúlt közel két évben a román U20-as válogatottat irányította.
A 41 éves szakvezetőt pénteken délelőtt sajtótájékoztató keretében mutatták be, amelyen kiderült, hogy kétéves szerződésben állapodtak meg a felek, a célkitűzése pedig kivezetni az U21-es csapatot a 2027-es kontinenstornára.
A támadó poszton játszott Costin Curelea a Sportul Studențesc, a Dinamo Minszk, az Universitatea Craiova és az FC Voluntari színeiben közel 100 gólt szerzett. A román U21-es válogatottban is szerepelt, illetve 2011-ben San Marino ellen egy alkalommal a felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozott.
2021-ben szerezte meg az UEFA PRO edzői licencet, és a román U20-as válogatottnál töltött időszak előtt
másodedző volt az U18-as román csapatnál (2018–2019), az Academica Clinceni-nél (2018–2020), a Kolozsvári CFR-nél (2020, 2021–2023), amellyel két bajnoki címet is nyert, valamint a Kayserispornál (2021).
Az előző négy ifjúsági Eb-re (2019, 2021, 2023, 2025) mind kijutott Románia az A csoportba kapott besorolást a két év múlva esedékes, szerb-albán közös rendezésű viadal selejtezőjében. Az idén szeptemberben kezdődő és jövő év októberében véget érő sorozatban Spanyolország, Finnország, Koszovó, Ciprus és San Marino lesznek az ellenfelei.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!