Az első mérkőzésen az FCSB hamar háromgólos előnyre tett szert, majd ráült az eredményre, az andorraiak szépítettek, és akár egyre is csökkenthették volna hátrányukat, a Szuperliga bajnoka végül 3–1-re nyert.
A visszavágó első félideje kiegyenlített játékot hozott. Az andorrai csapat meglepően jól tartotta a labdát, sőt több helyzetet is kialakított. Az FCSB részéről is adódtak lehetőségek, ezek kimaradtak, így a szünetben 0–0 volt az állás.
A második félidőben felpörgött a játék, az FCSB az 51. percben Radunovic emelésével megszerezte a vezetést. De az andorrai bajnok nem adta fel, ment előre, és Andreu révén egyenlítettek. Ezután meglepetésre ismét a hazaiak veszélyeztettek, Târnovanu többször bravúrral mentett, egyszer pedig a keresztléc is kisegítette a bukarestieket.
Aztán a 88. percben Llovet fejesgóljával fordított az Inter d'Escaldes, és lett volna lehetőségük hosszabbításra menteni a meccset, ám Târnovanu hárított.
A mérkőzés végül az andorrai bajnok 2–1-es győzelmével zárult. Ez az eredmény egyáltalán nem hízelgő az FCSB-re nézve, amely így 4–3-as összesítéssel lépett tovább a következő körbe.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, selejtező, első forduló, visszavágó
Inter d'Escaldes–FCSB 2–1 (0–0),
gólszerzők Andreu (67.), Llovet (88.), illetve Radunovic (51.).
A párharcot az FCSB nyerte, 4–3-as összesítéssel.
Az összeomlás szélén áll a Ceahlăul Piatra Neamț együttese, több alapembere elhagyta az anyagi gondokkal küzdő klubot és félő, hogy visszalépni kényszerülnek a labdarúgó 2. Ligából. A csapat gólgyárosa Sepsiszentgyörgyre igazolt.
A lengyel élvonalbeli Arka Gdynia ellen a szünetben még hátrányban volt az FK Csíkszereda, Dusinszki találatával sikerült kiegyenlíteniük.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!