A hetedik játéknap mérkőzéseit rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban az elmúlt hétvégén. Az 5. Ligában ezen fordulóban jött az a meccs, amelyik tavaly eldöntötte a bajnok kilétét. Ezúttal is a Lövéte nyerte a mérkőzést a Betfalvával szemben.
A lövéteiek ezzel veretlenek maradtak, a soron következő meccsen pedig akár az elsőséget is átvehetik a Homoródalmással szembeni szomszédos települések rangadóját követően.
Egyetlen piros lapot hozott a hetedik forduló, ez pedig nem jelentett kiállítást, ugyanis a parajdiak cserekapusa kapta, akit két ízben is reklamálásért figyelmeztetett a játékvezető.
A Hargita Megyei Játékvezetői Kollégium jelenleg igencsak hadilábon áll a sípmesterekkel, egyre kevesebb lett a létszámuk.
Ezért arra hívják fel a csapatok figyelmét, hogy amennyiben lehetséges, kérjék a hazai összecsapásaik szombatra ütemezését.
A 6. Ligában a Zetelaka II. megszerezte első győzelmét ebben az idényben. A Székelyszentléleknek nagyon megy, újabb diadallal maradtak százszázalékosok – az egyetlen együttes az Udvarhely körzetiben ebben a szezonban.
Labdarúgás, Udvarhely körzeti,
5. Liga, 7. forduló
Homoródalmás–Malomfalva 7–2 (3–1).
Gólszerzők: Gergely Tibor (10. 46.), Bogdán Zsolt (12. 61.), Balog Zsolt (86.), Szabó Balázs (88.), illetve Sebestyén Roland (40.), Tankó Lóránd (51.).
Farcád–Felsőboldogfalva 6–2 (1–2).
Gólszerzők: Vecsi Tamás (33., 52.), Molnár Károly (51., 62.), Mocanu Mihai (63.), Sándor Krisztián (75.), illetve Kulcsár Márk (22.), Szabó Sándor (25.).
Varság–Farkaslaka 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Kovács Tifán Norbert (14.), Bálint Vencel (60.).
Betfalva–Lövéte 1–3 (1–0).
Gólszerzők: Popovics Erik (8.), illetve Forgács Rajmond (55.), Fórika Zsolt (60.), Kelemen Emil (83.).
Nagygalambfalva–Parajd 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Szakács Botond (31.), illetve Ungvári Bence (85.).
Kiállítva: Ambrus Szabolcs (90+5.).
Oklánd–Máréfalva 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Csergő Nándor (15.), Csíki Miklós (43., 88.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 7 | 6 | 0 | 1 | 33-10 | 18 |
2 | Varság Varság | 7 | 6 | 0 | 1 | 20-7 | 18 |
3 | Lövéte Lövéte | 6 | 5 | 1 | 0 | 19-5 | 16 |
4 | Farcád Farcád | 6 | 4 | 0 | 2 | 14-13 | 12 |
5 | Malomfalva Malomfalva | 6 | 4 | 0 | 2 | 13-14 | 12 |
6 | Parajdi SK Parajdi SK | 7 | 3 | 2 | 2 | 17-10 | 11 |
7 | Oklánd Oklánd | 6 | 3 | 1 | 2 | 12-8 | 10 |
8 | Betfalva Betfalva | 7 | 2 | 1 | 4 | 17-19 | 7 |
9 | Nagygalambfalva Galambfalva | 6 | 1 | 2 | 3 | 8-12 | 5 |
10 | Szentábrahám Szentábrahám | 6 | 1 | 1 | 4 | 12-17 | 4 |
11 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 7 | 1 | 1 | 5 | 9-30 | 4 |
12 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 6 | 0 | 2 | 4 | 7-16 | 2 |
13 | Máréfalva Máréfalva | 7 | 0 | 1 | 6 | 7-27 | 1 |
Zetelaka II.–Bögöz 5–0 (3–0).
Gólszerzők: Boros Imre (4., 16., 70.), Boér Hunor (34.), Simma Emil (82.).
Homoródszentpál–Siménfalva 5–1 (3–1).
Gólszerzők: Egyed Csongor (2., 8., 46.), Csinta Lajos László (42., 61.), illetve Szőke Alpár (11.).
Gagy–Korond 4–2 (2–2).
Gólszerzők: Mátyás Domokos (5., 31., 82.), Jakabfi Barna Zoltán (73.), illetve Sükei László (34., 37.).
Csekefalva–Bogárfalva 5–1 (1–1).
Gólszerzők: Lőrinczi Lóránt (15., 55., 63.), Gyarmati Norbert (52., 70.), illetve Piroska Zoltán Norbert (41., öngól).
Homoródszentpéter–Alsósófalva 2–4 (2–2).
Gólszerzők: Máté Balázs (32.), Máté Nándor Zoltán (41.), illetve Orbán Márk Attila (14.), Kacsó Norbert Attila (30.), Kuron Szabolcs (47.), Cseke Lóránt (70.).
Kápolnás–Szentlélek 1–5 (0–3).
Gólszerzők: György Máté (83.), illetve Hegyi Zsolt (3.), Balog Arnold (28., 37., 76.), Fancsali Márk (72.).
Etéd–Kobátfalva 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Keresztes István (15.), Keresztes Zsolt (87.), illetve Varga Róbert (26.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Szentlélek Szentlélek | 7 | 7 | 0 | 0 | 37-7 | 21 |
2 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 7 | 4 | 1 | 2 | 21-15 | 13 |
3 | Csekefalva Csekefalva | 7 | 4 | 1 | 2 | 20-14 | 13 |
4 | Gagy Gagy | 7 | 4 | 1 | 2 | 17-13 | 13 |
5 | Alsósófalva Alsósófalva | 7 | 4 | 1 | 2 | 15-16 | 13 |
6 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 7 | 4 | 0 | 3 | 17-17 | 12 |
7 | Siménfalva Siménfalva | 7 | 3 | 1 | 3 | 18-16 | 10 |
8 | Kobátfalva Kobátfalva | 7 | 3 | 1 | 3 | 17-15 | 10 |
9 | Bögöz Bögöz | 7 | 3 | 0 | 4 | 13-16 | 9 |
10 | Kápolnás Kápolnás | 7 | 2 | 0 | 5 | 13-20 | 6 |
11 | Etéd Etéd | 7 | 1 | 3 | 3 | 11-18 | 6 |
12 | Homoródszentpéter Szentpéter | 7 | 2 | 0 | 5 | 11-29 | 6 |
13 | Zetelaka II. Zeteleka | 7 | 1 | 2 | 4 | 11-15 | 5 |
14 | Bogárfalva Bogárfalva | 7 | 1 | 1 | 5 | 8-18 | 4 |
Hétfőn késő este játssza első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda, 21.30-kor a városi stadionban a Bukaresti Dinamo lesz az ellenfél. Kövesse velünk közösen a történelmi találkozó felvezetését.
Döntetlennel zárta története első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda. Hazai pályán hamar kétgólos előnyre tett szert, végül azonban szenvednie kellett az egy pontért a Bukaresti Dinamo ellen.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!