Az 5. Ligát a Lövétei Egyesülés, míg a 6. Ligát a Székelyszetléleki Nyikó nyerte – ők az Udvarhely körzeti idei bajnokcsapatai. A kiírás kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy bár ezen két gárda viszonylag nagy előnnyel szerezte meg az aranyérmeket, a dobogós helyezéseket az egymás elleni meccsek döntötték el, miután pontegyenlőséggel zártak az együttesek.
Jó pár idényt követően tértek vissza az Udvarhely körzeti focibajnokságban az értékcsoportra. A pandémia után földrajzilag osztották el a mezőnyt.
„Ez mindenképp egy jó döntés volt. Eltűntek a nagy különbségek, kiegyensúlyozottabb volt a mezőny mind az 5., mind pedig az 6. Ligában. Persze, voltak nagyarányú győzelmek, de jóval kevesebb, mint az elmúlt évadokban. Ez a normalitás, így nagyobb volt a versenyhelyzet, sokkal jobb volt a bajnokság” – értékelt Somolyák István, az Udvarhely körzetit felügyelő személy a szervező Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület részéről.

Kifejtette, nagy fontossággal bírt, hogy a csapatvezetők odatették magukat, nagyon sokat dolgoztak az idény során, ezért külön köszönet jár nekik. „Tisztességgel és becsülettel az összes benevezett együttes végigjátszotta az idényt. Nem volt meg nem jelenés, próbálták úgy összerakni a keretet, hogy valahogy meglegyenek, elutazzanak, lejátsszák a találkozókat.
Ez azért nagy dolog, mert ki kell emelni, hogy egy amatőr bajnokságról beszélünk, ahol mindenki a foci szeretetéért, a közösségért lép pályára, nem pedig ebből él meg. Kiemelhetem még azt, hogy a csapatok elfogadták a játékvezetést, megértették, hogy ezen a szinten ilyen a bíráskodás” – tette hozzá.

Szervezői szempontból különösebb problémák nélkül járt le ez a kiírás, a mérkőzések többségén a sportszerűség meghatározó volt.
Persze, mindig van, ahová fejlődni, itt Somolyák István elmondta, hogy a szabályismeretből minden szereplőnek elkelne a jobb tudás, valamint, hogy a csapatok ne az utolsó percben, pár nappal a találkozók előtt találják ki, hogy halasztani szeretnének, vagy más időpontra tenni a meccset. Mert ennek is megvan a módszere, a versenykiírás alapján hét nappal az illető összecsapás előtt jelezni kell ezeket.

Ami pedig a jövőt illeti, mindenképp marad a két értékcsoport, ezek összetételét majd akkor tudják kialakítani, amikor lejár a benevezési időszak – augusztus 11-én. A szabályzat szerint az 5 Liga utolsó két helyezettje kiesett a 6. Ligába, ahonnan az első kettő jut fel – amennyiben utóbbiak vállalják az egy szinttel való szereplési jogot.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!