Ünnepi hangulatban telt vasárnap délután a Szentmárton Napok egyik legjobban várt eseménye: a Hargita megyei 5. Liga két bajnokcsapata, Csíkszentmárton és Lövéte vívta meg egymással a Hargita Megyei Szuperkupa nem hivatalos, de annál rangosabb döntőjét. A futballtól hangos sportpályán népes közönség gyűlt össze, a csapatok bevonulása után a nézőkkel együtt énekelték el a székely himnuszt a község alpolgármestere, Részeg Ernő vezetésével – méltó keretet adva a sportünnephez.
A találkozó baráti kezdeményezésből indult, de hamar presztízscsatává érett. A közönség alig helyezkedett el a lelátón, máris gyors gólváltásnak lehetett tanúja: a 2. percben Rácz Attila szerzett vezetést a házigazdáknak, de kevéssel ezután Kelemen Emil egyenlített. A félidő derekán Bocskor Ádám újra előnyhöz juttatta Csíkszentmártont, majd a játékrész vége előtt György Levente találatával újra döntetlenre álltak a csapatok, kialakítva ezzel a rendes játékidő 2–2-es végeredményét.
A második negyvenöt percben már egyetlen találat sem esett, így következhettek a tizenegyesek, ahol a hazaiak higgadtabbnak bizonyultak, és összesítésben 6–3-ra megnyerték a párbajt, ezzel a bajnoki cím után a Szuperkupát is megszerezték.
„A bajnokság után a Szuperkupát is megnyertük. Izgalmas mérkőzésen, 2–2-es döntetlent követően, tizenegyespárbajban győztük le az Udvarhely körzeti bajnokát és egyben jó barátainkat, a Lövétei Sportegyesület csapatát a Hargita megyei Szuperkupa döntőjében. Így két trófeával zárjuk ezt a rendkívül sikeres szezont, amelynek nagyon örülünk. Köszönjük szurkolóinknak, hogy ezúttal is ilyen sokan biztatták, és egész évben támogatták a csapatot – nélkületek ez az álom nem sikerülhetett volna! Most egy jól megérdemelt nyári szünet következik, folytatás ősszel, az új bajnoki szezonnal” – írták közösségi oldalukra a szentmártoniak.
Csíkszentmártoni SE–Lövétei SE 2–2 (2–2) – büntetőkkel 6–3.
Gólszerzők: Rácz Attila (2.) és Bocskor Ádám (30.), illetve Kelemen Emil (4.) és György Levente (40.).
Csíkszentmártoni SE: Balázs József – Balázs István, Sinka Rajmund, Bándi Bálint, Lukács István Zsolt, Dobos Ervin, András Magor, Bírta Csaba, Rácz Attila, György Tamás Szabolcs, Bocskor Ádám. Cserejátékosok: Tankó Tamás, Bocskor Ákos, Potyó Dávid, Szőcs Apor, Bezsán Szilárd, Nagy Alpár. Edzők: Tamás Attila és György Zsolt.
Lövétei Egyesülés: György Levente Róbert – Demeter Alfréd, Demeter Attila, Molnár Ottó, Alin Busuioc, Sorin Busuioc, György Levente, Forika Zsolt, Lázár Magor, Egyed Zsolt, Kelemen Emil. Cserejátékosok: György Attila, Gergely Lóránd, Trinfuj András. Edző: Demeter Emil.
Játékvezetők: Gál Attila, Gál Barna és György Edwin.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!