HIRDETÉS

Pontot szerzett a fiatal udvarhelyi csapat Brassóban

Főleg a mezőnyben zajlott a játék, a kapuk nem forogtak veszélyben
Fotó: László Zsolt/SZFC

Az utóbbi évek egyik legfiatalabb kezdőcsapatával futott ki pénteken délután Brassóban a gyepre a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 6. fordulójában gól nélküli döntetlent játszott az ACS Kids vendégeként.

Két, korban közel álló együttes találkozott a brassói ICIM stadionban, hiszen a hazaiak – szokásukhoz híven – nagyon fiatal kezdőtizeneggyel álltak ki, átlagéletkoruk húsz év volt, míg a vendégeké valamivel több mint 22 év. Az SZFC-től több alapember hiányzott: Györgyi Arthur sérülés, Bálint Rajmond sárga lapos eltiltás, míg Kovács Szabolcs meccsterhelés miatt.

Főleg a mezőnyben zajlott a játék, a két csapat kölcsönösen kioltotta egymást, nem tudták feltörni a védelmeket, a kapusok pedig nem voltak próbára téve egyik oldalon sem. Amikor sikerült volna meglógni a labdával, taktikai szabálytalanságok történtek, így nem csoda, hogy igazi gólhelyzet nélkül járt le az első félidő.

A szünetet követően bátrabban focizott az SZFC, ám ez helyzetben nem mutatkozott meg. Ronai révén betalált az udvarhelyi csapat, ám a gólt les miatt érvénytelenítették. A meccs utolsó harmadában sem történt áttörés a játékban, egyik fél sem kockáztatott, így gól nélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés.

Az SZFC hazai pályán javíthat, hiszen a következő fordulóban a sereghajtó, gólt és pontot sem szerzett Tatrangi Ciucaș látogat a városi stadionba.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 6. forduló
Brassói Kids Tâmpa–Székelyudvarhelyi FC 0–0
SZFC: Lukács – Szőke, Gergely, Berkeczi, Göndör (Marosi, 75.), Bara, Rónai (Colceriu, 85.), Hadnagy, Simó, Lázár (Botorok, 75.), Gavîrliță. Vezetőedző: Demény Norbert.

Labdarúgó 3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 6. forduló

3. Liga, 6-os csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Előhúzta a magyar kártyát az FK Csíkszereda debütálása kapcsán a román sportsajtó

Nem múlt el botrány nélkül a román médiában az FK Csíkszereda történelmi bemutatkozása az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A székely alakulat értékes döntetlennel kezdett a Dinamo ellen, és azonnal magyarellenes támadások érték.

Botrányt kiált a Dinamo, az FK elnöke provokációt emleget

Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.

Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

`
Krónika

Román nyelvűre cserélték két bánsági település kétnyelvű helységnévtábláját, panaszt nyújtottak be miatta

Kizárólag román nyelvűre cserélték két Temes megyei település, Magyarszentmárton és Szerbszentmárton eddig kétnyelvű helységnévtábláját.

Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Ez is érdekelheti

Új trénerrel edzésbe állt a gyergyószentmiklósi labdarúgócsapat

Elkezdte a felkészülést a Gyergyói VSK, amely a második idényére készül a labdarúgó 3. Ligában. Az együttes új vezetőedzővel vág neki az évadnak, több játékos távozott, helyükre újakat keresnek.

Fülöp Loránd nem akart maradni az FK Csíkszeredánál, a feljutásért küzd a 3. Ligában

Meglepő húzásra szánta el magát Fülöp Loránd. Az élvonalba feljutott FK Csíkszeredától való távozása után úgy döntött, hogy a harmadosztályban folytatja pályafutását. Ennek hátteréről kérdeztük.

Az élvonal helyett a harmadosztályban folytatja Fülöp Loránd

A labdarúgó Szuperligában újonc FK Csíkszeredától a nyári szünetben távozó Fülöp Loránd nagy meglepetésre egy harmadosztályú csapathoz, a bukovinai Șoimii Gura Humorului-hoz igazolt.

Elveszítette a visszavágót is a Marosvásárhelyi ASA

A nagyarányú hazai vereséget követően az idegenbeli visszavágón is alulmaradt a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozón.

Szászrégen nem vállalja az indulást, csapat nélkül maradt Maros megye a 3. Ligában

Beigazolódott, amit már egy ideje sejteni lehetett, Maros megyének nem lesz képviselője a labdarúgó 3. Liga 2025–2026-os szezonjában. Miután a Marosvásárhelyi SE megszűntette a felnőtt csapatát, a Szászrégeni Avântul úgy döntött, nem vállalja az indulást.

Még fiatalabb kerettel vágna neki a következő idénynek a Székelyudvarhelyi FC

Jelenleg mindenki a megérdemelt szabadságát tölti a labdarúgó 2. Liga osztályozójának döntőjéig jutott Székelyudvarhelyi FC-nél. Berkeczi Attila klubelnökkel beszélgettünk a csapat jövőjéről.

A vezetést megszerezte, végül csúnyán kikapott az ASA

Nagyarányú vereséget szenvedett a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

Nagy az önbizalmuk, feljebb lépne a Marosvásárhelyi ASA

A bajnoki cím és a kupagyőzelem után a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozóra készül a Marosvásárhelyi ASA, ellenfele a Brassó megyében aranyérmes Négyfalusi VSK lesz.

Lefújta az osztályozón való részvételét a Székelykeresztúri Egyesülés

Biztossá vált, hogy ebben az évben nem lesz új harmadosztályos fociegyüttese Hargita megyének. A 4. Liga bajnoka ugyanis jelezte, távol marad a párosmeccstől, így ellenfele játék nélkül lép szintet.

Három megyei bajnok már feljutott a 3. Ligába

Véglegessé vált, hogy melyek azok a megyei bajnokok, akik jogot szereztek arra, hogy megküzdjenek a 3. Ligába jutásért. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) közzétette az osztályozók párosítását. Három feljutó kiléte már eldőlt.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!