A párharc múlt heti első mérkőzésén a Maros megyei negyedosztályú bajnok és kupagyőztes ASA 6–1-re kapott ki a Négyfalusi VSK-tól, így csekély esélye volt a továbbjutásra. A vasárnap délutáni Brassó megyei visszavágón a vásárhelyiek szorosabb eredményt értek el, de a vereséget ezúttal sem tudták elkerülni, mindkét félidőben egy-egy gólt kaptak, így végül 2–0-ra maradtak alul.
A Négyfalusi VSK kettős győzelemmel feljutott a 3. Ligába, míg a Marosvásárhelyi ASA maradt a megyei bajnokságban. Egyelőre azonban kérdéses, hogy folytatja, vagy milyen néven indul el az új negyedosztályú idényben, mivel a Nyárádtői Unireával korábban kötött megállapodás értelmében az ASA átveszi a kisváros helyét és a játékoskeretét is, és már csak a szövetség jóváhagyására vár, hogy ezen a néven szerepeljen a 2. Ligában.
Ezt megelőzően viszont a Román Kupa regionális szakaszában is érdekelt lesz a piros-kék mezes együttes. A 3-as régió 1-es csoportjában Hargita és Kovászna megye kupagyőztesével találkozik: július 12-én hazai pályán a Székelykeresztúri Egyesülés, valamint július 19-én idegenben a Bardoci Prima ellen játszik.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!