Hirdetés

Még nem világos, hogy a másodosztályban, vagy a 3. Ligában folytatja a Székelyudvarhelyi FC

Ismét egy kiváló idényt zárt a székelyudvarhelyi együttes a 3. Ligában
Fotó: László Ildikó

2025. június 13., 17:46

Habár nemrég ért véget a CS Tunari elleni 2. ligás osztályozós párharc, a Székelyudvarhelyi FC-nél már a következő szezont készítik elő. Hogy a labdarúgó harmad-, vagy a másodosztályban, az a napokban kiderül.

2025. június 13., 17:46

László Zsolt csapatmenedzser még mindig nem tudta túltenni magát az osztályozó döntőjének első mérkőzésén történteken. „A Tunari elleni döntőig minden rendben volt, addig kihoztuk a maximumot a csapatból és önbizalommal vártuk a páros meccset. De nem gondoltuk volna, hogy ilyen módon, a játékvezetők segítségével fognak minket átverni.

Ilyen nincs, hogy a negyedik játékvezető egy neki megmutatott fotó alapján dönt egy kiállításról. Egyetlen bírói továbbképzőn sem tanítják ezt.

A fiúk jól fel voltak készítve, 12 percig, amíg történt a kiállítás, kétszer jöttek át a mi térfelünkre, mi diktáltuk az iramot. Ez pedig nagyban befolyásolta a döntő kimenetelét” – utalt vissza az osztályozós párharc első meccsére László Zsolt.

Hirdetés

Kapcsolódó

A mögöttünk hagyott idényben a Székelyudvarhelyi FC keretének nagyját helyi kötődésű labdarúgók alkották, a csapatmenedzsert pedig arról kérdeztük, hogy ezt a következő szezonban is célként fogalmazták meg maguknak?

Kapcsolódó

„Szokás szerint a szezon előtt megint átalakult a csapatunk, de sikerült összeállítani az eddigi leghelyibb Székelyudvarhelyi FC-t. Székely srácokat hoztunk ide, olyanokat, akik ide kötődnek. Ami nagyon fontos volt, hogy a keret közel 90 százaléka a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián képződött.

Ez jól eső érzés, hogy az akadémia termel már annyi játékost, hogy a 3. Ligában belőlük össze lehet rakni egy jó csapatot.

Most meg az a veszély, hogy néhány labdarúgónkat 2. ligás szerződéssel kecsegtetnek, mivel jó idényt zártak, jól játszottak. Ilyen szempontból boldogak vagyunk, másrészt csalódottak, hiszen három év után ismét nem a pályán dőlt el a feljutásért vívott sorsdöntő meccsünk” – folytatta.

A 2. ligás döntő kapuján másodszorra sem tudott átlépni az SZFC •  Fotó: László Ildikó Galéria

A 2. ligás döntő kapuján másodszorra sem tudott átlépni az SZFC
Fotó: László Ildikó

A csapatmenedzser kiemelte, hogy a nem hivatalos csatornákon olyan hírek járnak, hogy a Román Labdarúgó-szövetség lehet, hogy meghívja az SZFC-t, szerepeljen a 2. Ligában.

Kapcsolódó

„Az osztályozó elődöntőjében és döntőjében hét pontot gyűjtöttünk, mi vagyunk a legjobb csapat az öt vesztes közül.

Vannak még klubok, akiknek szereplése még kérdéses a 2. Liga következő idényében, és ha lesznek visszalépések, akkor a helyükbe meghívhatnak minket.

Ám ezek csak híresztelések, amíg nem kaptunk hivatalos értesítést szövetség részéről, addig nincs miről beszélni.

A keretet egyben akarják tartani Székelyudvarhelyen •  Fotó: Csató Andrea Galéria

A keretet egyben akarják tartani Székelyudvarhelyen
Fotó: Csató Andrea

Ez napokon belül ki kell derüljön, mivel a felkészülési időszak rövid a 2. Ligára, augusztus elején már kezdődik. Emiatt patthelyzetbe kerültünk a hosszabbításokkal kapcsolatban, hiszen még nem tudjuk, hogy a harmad-, vagy a másodosztályra kössük a szerződést a játékosokkal. Mindenképp célunk, hogy a keret nagyját egyben tartsuk” – zárta a beszélgetést László Zsolt.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Felbontották a szerződését, új csapatot kell keressen magának Niczuly

Rövidre sikerült Niczuly Rajmund magyarországi kalandja: a Cigánd SE néhány hónap után közös megegyezéssel felbontotta a székelyföldi kapus szerződését. A 21 éves hálóőr új csapatot keres.

Teljes Románia küldöttsége a téli olimpiára, Mandel Kata lesz az egyik zászlóvivő

Romániát 29 sportoló fogja képviseli a 2026-os téli olimpiai játékokon, amelyeket február 6. és 22. között rendeznek meg Olaszországban. A küldöttség összetételét csütörtökön délben hagyták jóvá.

Székelyhon

Megölhették és a kertben eláshatták a fiatalok az eltűnt 15 éves fiút

Egy 15 éves Temes megyei fiú meggyilkolásával gyanúsítanak egy 21 éves fiatalembert és két kiskorút.

`
Krónika

A román külügyminiszter elismerte: egy területet csak az ott élők beleegyezésével lehet elcsatolni

Románia az Egyesült Államok fontos partnere, de vannak olyan elvek, amelyektől nem tekinthetünk el, nevezetesen, hogy egy ország területe csak az adott nép akaratával kerülhet át egy másikhoz” – jelentette ki Oana Ţoiu román külügyminiszter.

Krónika

Soviniszta „poén”: magyar nemzeti színű tortát szeletelve pózol Vadim Tudor lánya

Magyarellenes „poént” ihletett George Simionnak, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének washingtoni gesztusa, amikor egy Grönlandot ábrázoló tortát szeletelt fel.

Főtér

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

Ez is érdekelheti

Télies körülmények között vágott neki az edzéseknek a Székelyudvarhelyi FC

Gyülekezőt fújt a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában szereplő Székelyudvarhelyi FC. Bő egy hónap múlva lesz az első hivatalos találkozójuk, addig főleg hazai környezetben hangolnak a rajtra.

Vékony kerettel, de változatlan célokkal kezdte a felkészülést a Gyergyószentmiklósi VSK

Egy hete folyik az alapozás a Gyergyószentmiklósi VSK-nál a labdarúgó harmadik liga tavaszi idényére. A rajt előtt komoly változások voltak a keretben: a csapat létszáma egyelőre szűkös, ugyanakkor továbbra is bíznak a jó folytatásban.

Megfordult az FK Csíkszeredánál és a Sepsi OSK-nál, most Valentin Suciu csapatához igazolt

Tapasztalt székelyföldi labdarúgót igazolt az elmúlt napokban a labdarúgó 3. Liga 1. csoportjának éllovasa, a Șoimii Gura Humorului.

Betalált az új igazolás, simán nyerte a Sepsi OSK a háromszéki csatát

Meggyőző játékkal kezdte a 2026-os naptári évet a Sepsi OSK, amely az első felkészülési mérkőzésén legyőzte a harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE együttesét szombaton délben a Sepsi Duna Aréna melletti műfüves pályán.

A Sepsi OSK ellen kezdi az évet a Kézdivásárhelyi SE

A téli vakáció lejártával hétfőtől újra edzésbe álltak a Kézdivásárhelyi SE labdarúgói, akik sűrű programnak néznek elébe a tavaszi rajt előtt. A kék-fehér mezesek remek őszi menetelésüknek hála a 2-es csoport második helyéről várják a folytatást.

Három góllal elhúzott, mégis izgulnia kellett a győzelemért a Kézdivásárhelyi SE-nek

A győzelemre éhesen futballozó Kézdivásárhelyi SE céltudatosan nyerte az év utolsó meccsét a vendég Unirea Braniștea ellen a labdarúgó 3. Liga 17. fordulójában, és remek őszi menetelésének hála a 2-es csoport második helyéről várja a tavaszi folytatást.

Pont nélkül térnek haza a moldvai kiszállásról a gyergyói labdarúgók

Nem termett babér Vaslui-ban a Gyergyószentmiklósi VSK-nak, a házigazda 2–0-ra nyert a labdarúgó 3. Liga idei utolsó fordulójában. A gyergyóiak az utolsó előtti helyen zárják az évet.

A felsőházhoz közel zárta az évet a Székelyudvarhelyi FC

Nehéz talajú pályán aratott fontos győzelmet a Székelyudvarhelyi FC: pénteken Kálmán Szilárd szabadrúgásgólja döntött a Bákói Aerostar ellen, így Demény Norbert csapata a felsőházi helyek közelében tölti a téli szünetet.

A Sepsi OSK II. letarolta Brăilát a 3. Liga idei utolsó fordulójában

A Sepsi OSK II. gyakorlatilag egy félidő alatt lerendezte a Dacia Unirea Brăila elleni idegenbeli mérkőzését a harmadosztályos labdarúgó-bajnokságban, a piros-fehérek magabiztos győzelemmel tettek pontot a felemásra sikerült őszi szezonjukra.

Idegenben kapitulált a Kézdivásárhelyi SE, marad a második helyen

Súlyos vereséget szenvedett idegenben a Kézdivásárhelyi SE a harmadosztályos labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának rangadóján, a házigazda Sporting Liești mind a két félidőt 2–0-ra nyerte, így megőrizte vezető helyét a bajnoki tabellán.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!