Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nemes feladatot adott a legjobban jegyzett romániai bírónak, akire nagy felelősség hárul a hét leginkább várt összecsapásán a Santiago Bernabéu stadionban.
A párharc múlt heti első mérkőzésén a Real Madrid kétszer is hátrányból egyenlített, majd a legvégén fordított és 3–2-re győzött a Manchester City otthonában, így előnyből várja a hazai visszavágót, amelyet szerdán 22 órától rendeznek.
Kovács István segítői Tunyogi Ferencz és Mihai Marica partjelzők lesznek, a negyedik hivatalos személy Horațiu Feșnic, míg a VAR-szobában a holland Paulus von Boekel és Rob Dieperink tevékenykednek.
A 40 éves sípmester számára ez lesz a második alkalom, hogy ő vezeti a két klassziscsapat találkozóját. Korábban 2022-ben a BL elődöntőjének odavágóján volt középbíró, amikor a Manchester City otthon 4–3-ra múlta felül a Real Madridot.
Kovács István a hetedik mérkőzésen dirigál a Bajnokok Ligája 2024–2025-ös szezonjában, eddig egyet a selejtezőben, ötöt a csoportkörben vezetett. Utóbbi szakaszban többek között a Juventus–Benfica, a Bayern–PSG és az Inter–Arsenal meccseken fújta a sípot.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!