Reménykedve várhatta a kedd esti mérkőzést a bukaresti klub, ugyanis a cseh ellenfelével 1–1-es döntetlent játszott idegenben, így minden esélye megvolt, hogy hazai pályán kerüljön közelebb a BL-főtáblához. Ennek ellenére az első negyedórában gólt kapott, a vendégek Birmancevic révén szereztek vezetést.
Még félórája sem játszottak a csapatok, amikor ismét betalált a 26 éves támadó, ezúttal büntetőből volt eredményes. A szünet előtt Haraslin is megzörgette az FCSB hálóját, Birmancevic ezúttal előkészített (0–3).
A fordulást követően becsülettel küzdött a fővárosi gárda, előbb a szépítés összejött, aztán még egy találatot jegyeztek. Az egyenlítés, így a csoda nem jött össze, 3–2-es vereséget szenvedtek, így 4–3-as összesítéssel a harmadik selejtezőkörben kiestek a Bajnokok Ligájából.
Ez azt jelenti, hogy az Európa-ligában folytatja, ahol egyetlen párharc választja majd el a főtáblától, itt az osztrák Lask Linz lesz az ellenlábasuk.
Bepanaszolta a szervezőket és a rendfenntartó erőket a Bukaresti Dinamo a Hivatásos Labdarúgóligánál és a Román Labdarúgó-szövetségnél. Szerintük a hétfő esti Szuperliga mérkőzésen nem megfelelően bántak a szurkolóikkal és hivatalos képviselőikkel.
Folyamatban van a játékoskeret véglegesítése a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nál. Égető kérdés egy befejező csatár leigazolása, jelenleg ezen dolgoznak. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!