Június közepén a Román Kézilabda-szövetség (FRH) megtartotta a férfi szakág 2024–2025-ös élvonalbeli idényének sorsolását. Ekkor nem tizennégy, hanem csak tizenhárom klub neve került az urnába. A másodosztályból a feljutást kiharcoló CSM Alexandria jelezte, nem indul a legjobbak között, jövőre is marad az A osztályban.
A szakszövetség az osztályozó torna harmadik és negyedik helyezettjének ajánlotta fel az indulási jogot. Mindkét csapat tavaly a másodosztályban szerepelt, így nem volt egyszerű számukra meghozni azt a döntést, hogy a Bölények Ligájában szerepeljenek.
A Nagyváradi VSK nemet mondott, a Fogarasi VSK viszont vállalta az indulást. Az FRH hivatalos oldalán a Bölények Ligája menetrendjében szerepel is az erdélyi klub neve.
A bajnokság lebonyolításán nem változtattak, az oda-visszavágót követően az utolsó két helyezett kiesik, a 11-12. pozícióban végzett együttesek pedig osztályozót játszanak két másodosztályos gárdával.
A tervek szerint a férfi kézilabda Bölények Ligája augusztus utolsó hétvégéjén rajtol el, a mezőnyben ott van az A osztályból újból visszajutott, a felkészülési időszaknak hétfőn nekivágó VSK Székelyudvarhely is.
A férfi kézilabda Bölények Ligája mezőnye a 2024–2025-ös idényre:
Bukaresti Dinamo
Konstancai CSM
Nagybányai Minaur
Tordai Potaissa
Bukaresti CSM
Bákói CSM
CSU Suceava
HC Buzău
CSM Focșani
Temesvári Poli
Bukaresti Steaua
CSM Vaslui
VSK Székelyudvarhely
Fogarasi VSK
Nem tartott a Fradival az ausztriai edzőtáborba Pászka Lóránd, a napokban kiderül, hol folytatja pályafutását a székely labdarúgó. A 29 éves balhátvéd legkitartóbb kérője az első élvonalbeli idényére készülő FK Csíkszereda.
Folytatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!