Hirdetés

Léteznek még varázsmesék

Fotó: EHF Euro

2020. december 16., 13:07

A csoda enyhe kifejezés az eddigi hőskölteményükre a dániai Európa-bajnokságon. Egy lesajnált, előre leírt együttes indult el az úton, adott nagy pofont mindenkinek. Nekünk pedig átnyújtott egy szeletet az igazi sportból.

2020. december 16., 13:07

A végéhez közeledik Dániában a női kézilabda Európa-bajnokság. A magyarok és a románok letudták a meccseiket, hazafelé veszik az irányt. Ezúttal nem is az ők teljesítményével, eredményeik elemzésével foglalkoznék, a gyengébb szereplésük okait venném górcső alá.

Inkább egy szimpatikus nemzeti gárdáról – akik egyébként megverték mindkét válogatottat – alkotok pár sort, gondolatot.

Hirdetés

Arról a csapatról, akik úgy jutottak el az Eb legjobb négy együttese közé, hogy a legjobbjaik a koronavírus-fertőzés miatt otthon maradtak, nem tudtak elutazni a többiekkel. Így jobbára a nemzetközi porondon egy ismeretlen klubcsapat, a Lokomotiv Zágráb adta a válogatott keretének nagyobb részét. Az edzőjük egyben a szövetségi kapitányuk is.

Aki eddig nem jött volna rá, akkor most felfedem: a horvátokról van szól.

Szóval, a trénerük, Nenad Sostarics a nyitómérkőzés előtt – amit éppen a magyarok ellen játszottak – úgy nyilatkozott, hogy ezt az Európa-bajnokságot meg sem szabadott volna rendezni, hiszen a pandémia mindenbe beleszólt, a mezőnyből sztárok, meghatározó kézilabdázók hiányoznak, felkészülni sem nagyon lehetett, így nem lehet teljes értékű tornáról beszélni.

Érdekes lenne feltenni számára most a kérdést, hogy tartja-e még ezt a véleményét. Igazából a második felének valóban van alapja: a horvátoktól mindenki – legalábbis szakmai berkekben – azt várta, hogy a három csoportmeccsüket követően hazautaznak. Ők nem tették meg ezt a szívességet, legyőzték a magyarokat, a hollandokat és a szerbeket is, csoportelsőként suhantak tovább. A középdöntőben csak a toronymagas favorittól, a norvégoktól szenvedtek vereséget, úgy, hogy negyven percig egyenlő ellenfeleik voltak akkor is a skandinávoknak. Most pedig ott vannak az elődöntőben, ki tudja, hogy még milyen magasságig jutnak el.

A magyar Sport1 tévétársaság kommentátora a kedd esti, németek elleni meccsükön elejtett egy kijelentést, miszerint hasonló a menetelésük, mint a görög focicsapatnak a 2004-es Európa-bajnokságon – amit óriási meglepetésre megnyertek.

A bökkenő az, hogy ők azt a hőskölteményt úgy hozták össze, hogy nem igazán brillíroztak a pályán, a labdarúgók inkább antifocit nyomtak. A horvát lányok ezzel szemben igenis kézilabdáznak – úgy, ahogy azt sok csapatnál nem lehetett felfedezni – óriási mosollyal az arcukon, teljes fegyelemmel és erőbedobással.

Minket, így ünnepek előtt megkínáltak egy szelettel az igazi sportból. Ami az ízvilágát illeti, fogyasztáskor olyan érzést ad, hogy átélhetjük, ebben a világban még léteznek tündérmesék, a kicsi, a jóságos nagy hittel, odaadással legyőzheti a nagyot, a gonoszt.

Kell ennél több?

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Ledolgozták a hátrányukat, pontot mentettek a magyar kézilabdázók

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.

Kikapott Izlandtól, nem visz pontot az Eb-középdöntőbe a magyar kézicsapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, miután kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban.

Az utolsó másodpercek döntöttek, vereséggel búcsúzott a román kézicsapat a kontinensviadaltól

Vereséggel zárta szereplését a 2026-os férfi kézilabda Európa-bajnokságon a román válogatott. Ledolgozzák hátrányukat az esélyesebb Észak-Macedónia ellen, a hajrában azonban egyetlen gól döntött a rivális javára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!