A végéhez közeledik Dániában a női kézilabda Európa-bajnokság. A magyarok és a románok letudták a meccseiket, hazafelé veszik az irányt. Ezúttal nem is az ők teljesítményével, eredményeik elemzésével foglalkoznék, a gyengébb szereplésük okait venném górcső alá.
Inkább egy szimpatikus nemzeti gárdáról – akik egyébként megverték mindkét válogatottat – alkotok pár sort, gondolatot.
Arról a csapatról, akik úgy jutottak el az Eb legjobb négy együttese közé, hogy a legjobbjaik a koronavírus-fertőzés miatt otthon maradtak, nem tudtak elutazni a többiekkel. Így jobbára a nemzetközi porondon egy ismeretlen klubcsapat, a Lokomotiv Zágráb adta a válogatott keretének nagyobb részét. Az edzőjük egyben a szövetségi kapitányuk is.
Aki eddig nem jött volna rá, akkor most felfedem: a horvátokról van szól.
Szóval, a trénerük, Nenad Sostarics a nyitómérkőzés előtt – amit éppen a magyarok ellen játszottak – úgy nyilatkozott, hogy ezt az Európa-bajnokságot meg sem szabadott volna rendezni, hiszen a pandémia mindenbe beleszólt, a mezőnyből sztárok, meghatározó kézilabdázók hiányoznak, felkészülni sem nagyon lehetett, így nem lehet teljes értékű tornáról beszélni.
Érdekes lenne feltenni számára most a kérdést, hogy tartja-e még ezt a véleményét. Igazából a második felének valóban van alapja: a horvátoktól mindenki – legalábbis szakmai berkekben – azt várta, hogy a három csoportmeccsüket követően hazautaznak. Ők nem tették meg ezt a szívességet, legyőzték a magyarokat, a hollandokat és a szerbeket is, csoportelsőként suhantak tovább. A középdöntőben csak a toronymagas favorittól, a norvégoktól szenvedtek vereséget, úgy, hogy negyven percig egyenlő ellenfeleik voltak akkor is a skandinávoknak. Most pedig ott vannak az elődöntőben, ki tudja, hogy még milyen magasságig jutnak el.
A magyar Sport1 tévétársaság kommentátora a kedd esti, németek elleni meccsükön elejtett egy kijelentést, miszerint hasonló a menetelésük, mint a görög focicsapatnak a 2004-es Európa-bajnokságon – amit óriási meglepetésre megnyertek.
A bökkenő az, hogy ők azt a hőskölteményt úgy hozták össze, hogy nem igazán brillíroztak a pályán, a labdarúgók inkább antifocit nyomtak. A horvát lányok ezzel szemben igenis kézilabdáznak – úgy, ahogy azt sok csapatnál nem lehetett felfedezni – óriási mosollyal az arcukon, teljes fegyelemmel és erőbedobással.
Minket, így ünnepek előtt megkínáltak egy szelettel az igazi sportból. Ami az ízvilágát illeti, fogyasztáskor olyan érzést ad, hogy átélhetjük, ebben a világban még léteznek tündérmesék, a kicsi, a jóságos nagy hittel, odaadással legyőzheti a nagyot, a gonoszt.
Kell ennél több?
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!