Tudósításaink és háttérbeszélgetéseink mellett ezúttal az esemény hangulatát egy másik szemszögből is igyekeztünk bemutatni. Ott voltunk az öltözők előtt, a pálya szélén, sőt a jégen is. Játékosokat, edzőket és szervezőket kérdeztünk az intenzív mérkőzések után, megpróbáltunk minden említésre méltó részletet megörökíteni.
A fergeteges hangulatú, kiemelkedő színvonalú hétvégét az április 27. és május 3. között szintén a Sepsi Arénában megrendezendő divízió 1/A világbajnokság főpróbájának is számított. A négyes döntő tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy az a viadal még nagyobbat fog szólni.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!