A 23 éves Ambrus Gergő fiatal kora ellenére több, mint 150 mérkőzésen lépett jégre az ICEHL-ben a Székesfehérvári AV19 színeiben, részese volt a Volán Bajnokok Ligája szereplésének is. A gyergyószentmiklósi születésű, 185 cm magas, balkezes csatár szülővárosában kezdett jégkorongozni, majd a felcsíki és csíkszeredai utánpótláscsapatokból jutott el Székesfehérvárra, ahol több korosztályos bajnoki címet is szerzett, a magyar és az osztrák ligákban is.
Az U18-as és U20-as magyar válogatottakban is szerepelt. A Fehérvári Titánokban három szezonban játszott, de hamar felkerült az AV19 ICHL keretébe, onnan tér most haza Gyergyószentmiklósra.
„Egy magyar válogatott kerettag játékos leigazolása mindig nagy fegyvertény. Az pedig, hogy egy olyan fiatalról beszélünk, aki helyi, azaz gyergyói, számunkra, és úgy gondolom számára is különleges jelentőségű érzelmileg is. Nagyon nagy dolog, hogy haza tudtuk őt hozni” – mondja Szilassy Zoltán, a GYHK sportigazgatója. Hozzátette: Gergő játéktudása, korcsolyázótechnikája és sokoldalúsága nagy értéket képvisel, és többféle szerepkörben is számítanak rá, markáns jégidővel.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!