Az első harmad eredménye 1–1 volt, és ez teljesen reálisnak is számított, egyenlő felek játszottak vasárnap este a Sepsi Aréna jegén, közel telt ház előtt.
A GYHK került először emberhátrányba, amit a Corona gyorsan ki is használt Gliga révén, de a piros-fehérek kevesebb, mint egy percen belül egyenlítettek is, Tranca remek mozdulattal csapta be Polcot.

Az állás 1–1 maradt 40 perc után is. Megvoltak a lehetőségek mindkét oldalon, de Rinne és Polc is stabilan védett. A Gyergyói Hoki Klub finn kapusának főleg a játékrész utolsó két percében kellett nagyon a helyén lennie, amikor a brassóiak nagyon beszorították a piros-fehéreket, akik számára jókor jött a szünet.

Egyáltalán nem volt biztos, hogy a harmadik harmad az utolsó is lesz. A kapusok remekeltek, nem úgy tűnt, hogy eldől a finálé. De aztán jött Vincze Péter, és megtette azt, amit 2023-ban az Erste Liga döntő hetedik meccsén és az idei Szuperkupa-döntőben. Gólt lőtt. És ezzel bajnok lett a Gyergyói Hoki Klub. Először a gyergyói jégkorong történetében.

A döntő legjobb játékosainak járó díjat gyergyói részről Rasmus Rinne, a Coronától Roberto Gliga kapta meg. Rinnét a sepsiszentgyörgyi négyes döntő torna legjobb kapusának is megválasztották, a brassói Owen Williams a legjobb hátvéd díját kapta, míg a hétvége legjobb csatára Daniel Trancă lett.
A piros-fehérek nem sokat ünnepelhetnek, kedden Gyergyószentmiklóson ismét a Brassó lesz az ellenfél az Erste Liga elődöntőjében.

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!