Andrej Taratuhin: minden szezon és azon belül minden győzelem egy külön kis élet

Az orosz származású, Omszkban született korábbi jégkorongozó minden lépését mosoly, felvillanó tekintetek és egyértelműen kifejezett rajongás övezte Csíkszeredában a Vákár Lajos Műjégpálya környékén. Mintha egy Oscar-gálán lettünk volna, Andrej alig győzött kezet fogni, közös képre beállni, és természetesen néhány szót váltani bárkivel, aki megszólította.

– Hogy érzi magát mostanában, mivel telnek a mindennapjai?

– Jól vagyok, tökéletesen. Nosztalgikus érzés itt lenni. Most különösen boldog vagyok, hogy a barátaimmal tölthettem időt itt, Csíkszeredában, mert az itteni éveim életemnek egy nagyon fontos időszaka volt. Öt szezont játszottam itt, háromszor bajnokok lettünk, egyszer ezüstérmesek, egyszer pedig bronzérmesek az Erste Ligában. Sok szép pillanatot éltem át a román bajnokságban is, mert ott is háromszoros bajnokok lettünk, és háromszor megnyertük a Román Kupát is.

Most sem egyedül érkeztem, itt van velem a feleségem és a kisfiam is. A legidősebb fiam és a lányom egyetemen tanulnak Oroszországban, így sajnos nem tudtak velünk jönni.

A Csíkszeredában eltöltött évek nagyon fontosak számára
Fotó: Borbély Fanni

– Jelenleg edzőként dolgozik, milyen érzés a palánk széléről irányítani egy csapatot?

– Jó, érdekes, más. Még mindig a jégkorong világában vagyok és ennek kifejezetten örülök. Soha ne mondd, hogy soha, de nem szeretnék irányt váltani. Most az orosz MHL-ben (orosz junior jégkorongliga – szerk. megj.), a Kapitan Sztupino U20-as csapatánál dolgozom edzőként. Ez egy jó liga, most kezdtük el a munkát Denisz Kuljassal, ő is volt korábban a Csíkszereda játékosa. Akkor együtt játszottunk, most együtt edzősködünk, próbálunk fejlődni, és remélem jó edzők leszünk.

– Hosszú karrierje során mik voltak a legfontosabb állomások?

– Hosszú pályafutásom volt, sok jó és rossz tapasztalattal – minden jégkorongozóval előfordul az ilyesmi. Kezdetben az U18-as bajnokság fontos volt, mert ott bajnokok lettünk, aztán kétszer is U20-as világbajnok lettem. Ezután a karrierem megtorpant, nem állt meg, de kellett egy kis idő, hogy feltöltődjek.

Meghatározó játékosa volt a Csíkszeredai Sportklubnak
Fotó: Borbély Fanni

Aztán amint elkezdtem játszani a Lokomotyiv Jaroszlavl csapatában, a legjobbak közé kerültem Oroszországban. 2006-ban ott voltam a torinói olimpián, majd egy évet Észak-Amerikában töltöttem, ahová a Calgary Flames draftolt. Néhány előszezoni mérkőzést játszottam ott, de aztán az Omaha NHL-csapatba küldtek. Később visszatértem Oroszországba, és abban az évben bajnokok lettünk. Ezek mind érdekes élmények és nagyszerű pillanatok voltak a pályafutásom során.

Aztán hat évet töltöttem a Szalavat Julajev Ufánál, megnyertük a Gagarin Kupát. Ez a pályafutásom egyik hosszú időszaka volt, szinte annyi, mint amennyit Csíkszeredában légióskodtam. Ezután egy súlyos sérülés miatt majdnem egy teljes szezont ki kellett hagynom, ez nehéz időszak volt, több csapatnál is megfordultam. A KHL után ide kerültem, Csíkszeredába.

A KHL-től az NHL-en keresztül sok neves hokiligában megfordult
Fotó: Borbély Fanni

– Melyik időszakára a legbüszkébb?

– Amikor nyersz, akkor mindig büszke lehetsz. Minden szezon és azon belül minden győzelem egy külön kis élet. Sokat nyertem a karrierem során, így minden egyes bajnoki címre büszke vagyok. Az U18-as és U20-as világbajnokság, Gagarin Kupa, Orosz Kupa, és persze a csíkszeredai sikerek is.

– Habár edzőként továbbra is a jégkorong közelében maradt, nem hiányzik a játék, a verseny, a csapattársak?

– Természetesen hiányzik, de előfordul, hogy egy szezon végén összegyűlünk és barátságos meccseket játszunk együtt.

– Öt szezonon át meghatározó játékosa volt a Sportklubnak, hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?

– Csodálatos volt. Ezért vagyok itt. (Nevet…)

Amennyiben igény lesz rá, szívesen visszatérne Csíkszeredába
Fotó: Borbély Fanni

– A szombati Sportklub–BJAHC mérkőzésen láthattuk, milyen megható fogadtatásban részesült a jégen. Milyen volt a kapcsolata a csapattársaival?

– Imádom a csíkszeredai srácaimat. Ők az én fiaim is. Emlékszem azokra az időkre, és ők is emlékeznek rám. Nagyon megható érzés volt, amikor a meccs után bementem az öltözőbe, és orosz zenét játszottak, amire együtt táncoltunk. Csíkszeredában mindig remek a hangulat az öltözőben. Ezt főleg a helyi srácok teremtik meg, ezért is szeretem őket.

– És a szurkolók?

Minden csíki hokirajongó tisztelettel tekint rá
Fotó: Borbély Fanni

– Csíkszeredában hogyan küzdötte le a kulturális különbségeket és hogyan sikerült beilleszkednie a székely közösségbe?

– Nem is tudom. Ahogy mondtam, a helyi srácok és a barátaim sokat segítettek nekem. Fodor Csanád mindenhová elvitt, meghívott az otthonába, megmutatta a környéket. Jó emberek vannak itt. Nem volt gondom a beilleszkedéssel.

– Hogyan látja a székely jégkorongkultúrát a világ nagy hokinemzeteihez képest? Mik az erősségei a székely játékosoknak és csapatoknak, és ön szerint miben kellene fejlődniük?

– Itt nagyon jó hokiiskola van. Nem is értem, hogy lehetséges ez egy ilyen kis városban. Csíkszereda mindig adott játékosokat a válogatottaknak, erős az utánpótlás. Az itteni hoki mindig is az volt, a kezdetétől fogva. Nem tudom pontosan megmagyarázni, miért, talán a jó edzők miatt, a környezet vagy az emberek miatt. Talán mindez együtt.

Fotó: Borbély Fanni

– Sok külföldi játékos megfordult a Sportklubnál, de kevesen maradtak hosszú ideig. Önt mi tartotta itt öt szezonon át?

– Milyennek találja a Sportklub játékát? A szombati meccs közben nem gondolt arra, hogy szívesen állna ott a jégen közöttük?

– Nem. Nagyszerűen játszottak. Ezúttal egy kicsit edzői szemmel néztem őket, és látom, hogy miben fejlődtek: például a visszazárás a védekező harmadba és ott a megállás; nincsenek eladott korongok vagy felesleges körök – ez nagyon fontos. Beszéltem a barátaimmal, és egyetértettünk abban, ez a mostani rendszer jó. Szerintem a mostani edző nagyon jó irányba fejlesztette a Sportklub védekezését. Szombaton sok gólt is szereztek.

– Hogyan látja a jövőjét? Milyen tervei vannak a továbbiakban?

– A jövőben nyitott vagyok mindenre, de úgy gondolom, edzőként fogok tovább fejlődni.

Fotó: Borbély Fanni

– Ha a Sportklub megkeresné egy edzői szerződéssel, elgondolkodna egy visszatérésen?

– Azt hiszem, igen, de semmiképpen nem ebben az évben, előtte szeretnék edzőként is eredményeket elérni. Amikor készen állok, és Csíkszereda is készen áll, akkor majd eljöhet a megfelelő pillanat a szerződéshez.

– Gondolom számos különleges története van a csíkszeredai éveiből.

– Rengeteg vicces történetünk volt. Az első szezon után megnyertük a román bajnokságot, és autóval felmentünk a Madarasi Hargitára. Útközben elhaladtunk a barátom háza mellett, aki épp a hátsó udvarán dolgozott. Persze ő nem tudta, hogy ott fogunk maradni egy vagy akár több éjszakára. Megálltunk a kocsival, és mondtuk neki: Hé, Attila, gyere velünk a Madarasi Hargitára! Azt hitte, csak felmegyünk egy kicsit szórakozni, aztán visszajövünk. Azt mondta: Oké, menjünk. Végül több napon át maradtunk, és jól éreztük magunkat. Ilyen volt az itteni közös életünk. Vicces volt.

– Mit üzenne a Sportklub szurkolóinak?

– Ők a legjobbak. Csak folytassák azt, amit eddig is tettek: támogassák a csapatot és legyenek boldogok!