Nagyon kiegyensúlyozott mérkőzést vívott egymással a Gyergyói Hoki Klub és a Brassói Corona vasárnap este a Sepsi Arénában, a román jégkorongbajnokság fináléjában. A Hargita megyei alakulat hátrányból fordított, és 2–1-es győzelmével története során először hódította el a bajnoki címet.
„Nagyon büszke vagyok a srácokra, minden szempontból kiválóan teljesítettek. Szoros küzdelem volt, remek meccset játszottunk egy nagyon erős ellenféllel szemben. Picit látszott a fáradtság mindkét csapaton, de ez érthető, az utóbbi időben sűrű volt a menetrend, szombaton is hosszúak voltak a találkozók” – értékelt a Székely Sportnak Markus Juurikkala, a GYHK vezetőedzője a döntő után.
A finn szakember kiemelte, hogy csapata harciassága és egysége volt a kulcs a Corona elleni sikerhez.
– folytatta Markus.
A Gyergyói Hoki Klub trénere rámutatott, hogy a két együttes hamarosan ismét összecsap az Erste Liga elődöntőjében.
„Örülünk a sikernek, de hétfőtől már az Erste Ligára kell koncentrálnunk.
– hangsúlyozta a Hargita megyei csapat edzője.
A történelmi siker után elégedetten értékelt a Gyergyói Hoki Klub sportigazgatója, Szilassy Zoltán is.
„Nyilvánvalóan az volt a célunk, hogy behúzzuk ezt a bajnokságot, teljesen mindegy, hogy hogyan. Szombaton hosszabbításban harcoltuk ki a továbbjutást, ami mindig érzelemdúsabb, ebből az energiából pedig vittünk át a vasárnapi mérkőzésre is.
– nyilatkozta a finálé után Szilassy Zoltán a Székely Sportnak.
Külön kiemelte a szervezők kiváló munkáját, elmondása szerint minden szempontból remek eseményt hoztak létre a Sepsi Arénában, ezzel pedig méltó módon megágyaztak az egy hónap múlva esedékes világbajnokságnak.
A Gyergyói Hoki Klub egyik kapusa, Mag Dávid-Örs is elismerően nyilatkozott csapatáról.
„Nagyon boldogok vagyunk, azért jöttünk ide, hogy bezsebeljük a trófeát, ez pedig sikerült is. Remek munkát végeztünk, megérdemelten nyertük meg a döntőt. Ugyanakkor izgatottak vagyunk a következő fejezet miatt, ami kedden jön, szintén a Brassói Corona ellen. Szenzációs a hangulat az öltözőben, ha pedig az Erste Ligában is tartjuk magunkat a megbeszéltekhez, akkor nem lesz gond” – mondta el a Székely Sportnak a 22 éves kapus.
Nagyot küzdött a Corona, azonban végül egygólos vereséget szenvedett el a Gyergyói Hoki Klub ellen. Strenk Hunor, a gárda másodedzője elárulta, hogy a két alakulat nagyon közel áll egymáshoz a játéktudást illetően.
„Már-már megszokott, hogy nagyon szoros meccset játszik egymással a két csapat. Az utolsó harmadban volt egy belőtt korong, amikor a GYHK csatára megverte a mi védőnket, bepasszolta a kapu elé és átvették a vezetést.
– értékelt a Székely Sportnak Strenk Hunor.
A tapasztalt szakember felhívta rá a figyelmet, hogy a felek nagyon más keretekkel vágnak neki az Erste Ligás találkozóknak, mivel eltérő szabályokat kell követniük, így más mérkőzésekre van kilátás.
„Az Erste Liga alapszakaszában voltak hullámvölgyeink, de a végéhez közeledve sikerült összeszednünk magunkat és megnyomni a hajrát, ezzel pedig megszereztük a negyedik helyet. Ennek a Ferencváros elleni párharc során volt jelentősége, mivel nálunk volt a pályaelőny. Ez viszont ezúttal a GYHK-nál van, de úgy megyünk Gyergyóba, hogy a kettőből legalább egy meccset szeretnénk megnyerni” – vázolta fel Strenk Hunor.
A Brassói Corona játékosa, Farkas Tamás csalódott volt az eredmény kapcsán és az elbukott döntő miatt.
„Két nagyjából egyforma csapat küzdött. Az a baj, hogy kevés játékosunk állt rendelkezésünkre, éppen hogy megvolt a létszám. Próbáltunk küzdeni, harcolni, sajnos most ennyit tudtunk ebből kihozni. Az ilyen megmérettetéseken apró dolgok dönthetnek: akár egy kapufa, egy rossz mozdulat, vagy éppen egy játékvezetői ítélet. Most így alakult ez, de lehetett volna fordítva is” – nyilatkozta a Székely Sportnak Farkas Tamás.
Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) elnöke elmondta, hogy szervezői szemmel teljesen elégedettek voltak az esemény minőségével, valamint a szurkolók elképesztő hangulatot teremtettek.
„Kell még picit finomhangolni a világbajnokságra, azonban összességében elmondható, hogy kiválóan sikerült a főpróba. A szurkolóknak üzenem, hogy már a jegyek kaphatók a vébére, mielőbb vásárolják meg, hogy ne maradjanak le erről az emlékezetes eseményről. Szeretnénk, ha minden összecsapáson megtelne az aréna, ezáltal pedig a Nemzetközi Jégkorongszövetségnek is bizonyítani tudnánk, hogy nem hiába kaptuk meg a szervezési jogot” – tette hozzá Nagy Attila elnök.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!