A találkozó egyetlen gólját a hazaiak csapatkapitánya, Armisa Kuc szerezte a 18. percben, tizenegyesből. A gól után újabb kellemetlenség érte a vendégeket: Bianca Ienovan sérülés miatt nem tudta folytatni, helyére Ioana Stancu érkezett. A romániai együttes az első játékrészben is jelentős helyzeteket dolgozott ki: Ioana Bălăceanu fejjel, míg Ioana Stancu ziccerből veszélyeztetett, de a montenegrói kapus mindkétszer védeni tudott.
A második félidő kiegyenlített játékot hozott, de több találat nem született. Három FK Csíkszereda-játékos kapott meghívót a romániai válogatott keretébe, és mindhárman játéklehetőséghez jutottak Montenegró ellen: Geréd Erika kezdő volt, Herczeg Andrea és Ana Vlădulescu pedig a szünet után lépett pályára.
A Massimo Pedrazzini szövetségi kapitány vezette Románia kedden zárja az idei meccsprogramját: december 2-án 17 órától Voluntari-ban, az Anghel Iordănescu Stadionban a Moldovai Köztársaság ellen játszanak.
Női labdarúgás, felkészülési mérkőzés:
Montenegró–Románia 1–0 (1–0).
Gólszerző: Armisa Kuc (18., büntetőből).
Montenegró: Andjela Krstovic – Dragana Dukic, Milica Saranovic, Ana Popovic, Natasa Stanovic, Aleksandra Janjusevic (Helena Bozic, 63.), Jelena Dokovic, Katarina Cadenovic, Jelena Karlicic, Armisa Kuc, Marija Desic. Szövetségi kapitány: Mirko Maric.
Románia: Andreea Părăluță – Teodora Nicoară, Ana Maria Stanciu (Antonia Bratu, 63.), Maria Ficzay, Geréd Erika (Claudia Bistrian, 63.), Cristina Botojel (Herczeg Andrea, 63.), Bianca Ienovan (Ioana Stancu, 22.), Mihaela Ciolacu (Ana Vlădulescu, 76.), Olga Iordăchiusi, Ioana Bălăceanu, Cristina Carp (Carmen Marcu, 63.). Szövetségi kapitány: Massimo Pedrazzini.
A 2027-es brazíliai női labdarúgó-világbajnokság selejtezőin a romániai válogatott a C ligában szerepel. A vb-selejtező a Nemzetek Ligájához hasonló, három értékcsoportos rendszerben kezdődik meg 2026 tavaszán. A romániai női válogatott a C5-ös csoportba kapott besorolást, ahol két ellenféllel, Ciprussal és a Moldovai Köztársasággal küzd majd a továbbjutásért.
A C liga csoportgyőztesei, valamint a két legjobb második helyezett csatlakozik az A- és B-liga együtteseihez az október és december között esedékes rájátszásban. Itt kétkörös párharcok döntenek arról, mely válogatottak jutnak ki a brazíliai világbajnokságra: hét európai csapat közvetlenül biztosítja helyét, míg a rájátszás egyik nyolcadik továbbjutója interkontinentális selejtezőn harcolhat a részvételért.
A 2027. június 24. és július 25. között sorra kerülő világbajnokság lesz a tizedik női labdarúgótorna. A mezőny harminckét válogatottból áll majd, így minden korábbinál szélesebb nemzetközi részvétellel rendezik meg az eseményt.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
A Csíkszentsimoni KSK megnyerte az alapszakaszt a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában, míg a Szentegyházi Vasas a záróforduló rangadóján biztosította helyét a felsőházi rájátszásban.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!