HIRDETÉS

Mánya Szabolcs: „nem csak a helyzetkihasználásban, mindenben fejlődnünk kell”

Három forduló alatt két pontot szerzett a háromszéki klub
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Továbbra is várat magára a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC első bajnoki győzelme a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásában, három forduló után két döntetlen és egy vereség a klub mérlege. Mánya Szabolcsot, a csapat edző-játékosát kérdeztük a kialakult helyzetről.

Az első játéknapon a Marosvásárhelyi VSK otthonában lépett pályára a háromszéki gárda, ahol 3–3-as döntetlent ért el. A második fordulóban szintén idegenben volt jelenése, a Galaci United vendégeként kellett volna bizonyítson, de minden igyekezet ellenére 8–1-es vereség lett a vége.

„Természetesen nagyon csalódottak vagyunk egy ilyen rajt után, ennél jobb eredményeket vártunk el magunktól. Aki benne van a teremlabdarúgásban az tudja, hogy a Galaci United más erőviszonyokat képvisel, ennek ellenére ott sem szabadott volna hétgólos különbséggel kikapni. Rosszul érintett bennünket ez az egész” – nyilatkozta a Székely Sportnak Mánya Szabolcs.

HIRDETÉS

A Sepsi-SIC edző-játékosa hozzátette, hogy a legutóbbi, Mausoleul Mărăşeşti elleni hazai összecsapás során rengeteg helyzetet kihagytak, ez pedig ezúttal is két pontjukba került.

Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC edző-játékosa •  Fotó: Facebook/Sepsi-SIC Galéria

Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC edző-játékosa
Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

„Nagyon sok lehetőségünk volt, ez tagadhatatlan. Még a legvégén is lezárhattuk volna az összecsapást, de egyszerűen képtelenek voltunk betalálni.

Hiába van 18 lehetőségünk, ha az összeset kihagyjuk, az ellenfél pedig azt az egyet értékesíti, ami előtte adódik. A kimaradt ziccerek általában mindig megbosszulják magukat, ez pedig most is így lett, nem tudtuk időben eldönteni a három pont sorsát”

– mondta el csalódottan Mánya.

Meglátása szerint most fejben nagyon erősnek kell lenniük, illetve megfelelően kell kezeljék a jelenlegi szituációt, nem szabad megengedniük maguknak, hogy túl nagy nyomásként nehezedjen rájuk.

„Ahogyan az a hazai meccsen is látható volt, tele vagyunk fiatal játékosokkal, a tapasztalatlanság pedig sokszor kijön meccs közben is. Természetesen egy ilyen szezonrajtot nehéz megfelelően kezelni, de azt sem szabad hagyni, hogy túl nagy nyomásként nehezedjen ránk. A fiataloknak segítünk mindenben és próbáljuk jó irányba terelni őket, hogy fejben is minél erősebbek legyenek” – mutatott rá.

Kapcsolódó

Az eddig lejátszott mérkőzéseket rendre kielemezték és feljegyezték az összes elkövetett hibát, amiket igyekeznek kijavítani a közeljövőben.

„Még a megnyert meccsek után is vannak hibák, amiket orvosolni kell, így nyilván most is találtunk többet is.

Mondhatnám, hogy elsősorban a helyzetkihasználásban kell feljavulnunk, de az nem lesz elég. Az egész csapat szintet kell lépjen, a védelem és a támadósor is, illetve az egész mezőnymunka.

Vegyük a legutóbbi példát, négy kapott góllal nagyon nehéz három pontot szerezni, így kemény munka vár ránk továbbra is a szezonban” – vázolta fel Mánya Szabolcs.

A teremlabdarúgó 1. Ligában kisebb pihenő vár az együttesekre válogatott szünet miatt, a romániai gárdában Kanyó Szilárd játékosként, míg Mánya Szabolcs másodedzőként képviseli a háromszéki alakulatot.

„Talán a legjobbkor jön ez a szünet, ugyanis egy picit meg kell nyugodnunk és átgondolni mindent. Optimisták vagyunk a jövőt tekintve, szeretnénk bizonyítani és megmutatni mire vagyunk képesek” – nyilatkozta Mánya.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Minden jegy elkelt, telt ház lesz az FK Csíkszereda–Dinamo mérkőzésen

Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

A VSK Székelyudvarhelynél nem kell aggódjanak az ifiszabály miatt

A következő szezonban VSK Székelyudvarhelyként indul a teremlabdarúgó 1. Ligában a Futsal Klub. Milyen keret vág neki az alapozásnak, mikor kezdődik a felkészülés, hol lesz a Szuperkupa-döntő? Az FK elnökét, Jakab Zoltánt kérdeztük.

VSK lett a Futsal Klub Székelyudvarhelyből

Székelyudvarhely teremlabdarúgó-csapata továbbra is ott lesz a romániai élvonalban, igaz, a 2025–26-os idénytől kezdődően már új névvel, hiszen a Városi Sportklub átveszi a Futsal Klub teljes sporttevékenységét és indulási jogát az 1. Ligában.

A háromból csak az egyik ellenfelét ismeri a hazai futsalbajnok a BL-ben

Sorsoltak a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében és alapkörében. A román bajnoki címvédő Galaci United a második szakaszban kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Elköszönt az FK Székelyudvarhely gólkirálya

Két év után távozik a székelyföldiek gólfelelőse. Hadnagy István döntése szakmai, egyben családi is. Visszamegy a magyar élvonalba.

Visszatér az élvonalba a Dévai Autobergamo

Két év kihagyás után ismét a teremlabdarúgó 1. Ligában szerepelhet az ország egyik legsikeresebb futsalcsapata, Dévai Autobergamo – jelentette be a klub elnöke, Dorin Popa. A hírek szerint nyolc együttes lesz ott a bajnoki rajtnál.

Nem vállalja az élvonalbeli szereplést a Kereszthegy SK

A Kereszthegy SK vezetősége döntést hozott: a 2025–26-os szezonban nem vállalják az indulást a teremlabdarúgó 1. Ligában, annak ellenére, hogy a csapat zsinórban másodszor nyerte meg a másodosztály bajnoki címét.

Ezüstös lett az évadjuk, nem elégedetlenek ezzel az FK Székelyudvarhelynél

Hosszú, mérkőzésekkel teli, eredményes évadon van túl az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó-csapata. Az edzőt, illetve a támogatói kör képviselőjét kérte fel a Székely Sport, hogy értékelje a szezont.

Új bajnokot avattak az ifi teremlabdarúgóknál

Végletekig kiélezett, fordításokkal tarkított finálét játszott az FK Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK a teremlabdarúgó U19-es bajnokság döntőjében. A hosszabbítás utolsó percében dőlt el a bajnoki cím.

A ráadásban dőlt el, hogy melyik két gárda jutott az ificsapatoknál a futsaldöntőbe

Mindkét elődöntőben hátrányt kellett ledolgozniuk, hogy végül érvényesítsék a papírformát a favoritok. Megismétlődik a kupadöntő a bajnoki fináléban az U19-es teremlabdarúgóknál.

Keserédes az íze az FK Székelyudvarhely ezüstérmének (videóval)

A harmadik felvonás egyben az utolsót is jelentette a Futsal Klub Székelyudvarhely számára a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjében. Az ezüstéremmel a nyakukban nyilatkoztak a Székely Sportnak a játékosok.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!