Kedden délután a városi sportcsarnokban a teremlabdarúgó U19-es négyes döntőjének utolsó mérkőzésén, a fináléban az FK Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK csatázott, hogy idén ki lesz az aranyérmes.
Mindkét együttes alaposan megkínlódott egy nappal korábban az elődöntőben. Mindketten hátrányból fordítottak, a rendes játékidőben döntetlenre mentették a meccsüket, hogy aztán a hosszabbításban csikarják ki a továbbjutást. Akárcsak a Román Kupában itt is Udvarhely–Vásárhely párharcot rendeztek, az a trófea utóbbiak vitrinjébe került.
Egészen jó ritmusban indítottak a felek, a házigazdák hoztak össze több helyzetet, aztán a játékrész második felében két ízben is betaláltak. Egy lefordulást és egy ellentámadást követően. Még a szünet előtt összejött a szépítés az ellenfélnek.

A második félidőt aktívabban kezdte a VSK, ki is egyenlített. Ezt követően kiegyensúlyozott volt a csata, mindkét kapunál megvoltak a lehetőségek.
Öt perccel a vége előtt a kispadról a szövetségi kapitány, Kacsó Endre által irányított gárdának sikerült előnybe kerülniük, így megfordították az állást.
Nagyon gyorsan Cherteș távoli bombájával pedig 4–2-re elhúztak.

Mezőnyjátékosra cserélte kapusát az FK, a húzás rögtön bejött, Fazakas pöccintette be közelről. A végjátékban mindent egy lapra feltéve rohamozott a hazai gárda, 32 másodperccel a végső dudaszó előtt jött össze az egyenlítés.
A négyes döntő összes meccse hosszabbításba torkolódott, 4–4 után a döntőben is kétszer ötperces ráadás közvetkezett.
Már úgy tűnt, hogy büntetőlövések lesznek, csakhogy húsz másodperc alatt kétszer zörgette meg Cherteș a székelyudvarhelyiek hálóját.

Az ifiknék először lett bajnok a Marosvásárhelyi VSK, az FK Székelyudvarhely akárcsak tavaly, idén is ezüstérmes lett.
A bronzérmet az FC Piatra Neamț szerezte meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-el szemben. A döntőt megelőző összecsapáson 1–1-es rendes játékidőt követően a hosszabbítás utolsó percében kisbüntetőt értékesítettetek.

Döntő:
FK Székelyudvarhely–Marosvásárhelyi VSK 4–6 (1–2, 4–4).
Gólszerzők: Jánosi János (16.), Boér Ákos (18.), Fazakas Zalán (36.), Kis Csaba (40.), illetve Curticăpean Andrei (19.), Butiurcă Zsolt (24.), Darius Todoran (35.), Chertes Patrik (35., 50., 50.).
FK: Szabó Ervin – Kis Csaba, Popovics Erik, Fazakas Zalán, Vass Lóránt. Cserék: Hajdó Roland, Jakab Tamás, Bálint Gergely, Béres Zsolt, Jánosi János, Boér Ákos, László Szabolcs. Edzők: Tankó Levente és Hadnagy István.
VSK: Daniel Gurin – Paul Nistor, Cherteș Patrik, Butiurcă Zsolt, Láposi Adrián. Cserék: Darius Todoran, Cristian Anghel, Szabó József, Kurcsi Flavius, Curticăpean Andrei, Csepán Róbert, Orbán Róbert. Edző: Kacsó Endre.

Kisdöntő:
FC Piatra Neamț–Spesi-SIC 2–1 (0–1, 1–1).
Gólszerzők: Denis Munteanu (31.), Petruț Chiriac (50.), illetve Rendi Zsombor (17.).
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!