A Futsal Klub Székelyudvarhely elnöke megerősítette, hogy a csapathoz tavaly nyáron érkezettek közül mindenki távozott, így már nem a keret tagja Florin Ignat vezetőedző, a válogatott kapus Petrișor Toniță, Vlad Dudău, Sergiu Gavrilă és a brazil gólvágó, Leonardo dos Santos sem, Hadnagy István pedig Magyarországra igazolt.
Visszatért Székelyudvarhelyre Tifán Tamás, aki hat évvel ezelőtt az FK tagja volt, a legutóbbi szezonban a Marosvásárhelyi VSK-nál játszott. A kapus poszton Sandrin Tompea és Szabó Ervin osztozik, de az U19-es csapatból Lőrincz Zsolt és Szécsi Adorján is bevethető lesz. „A keretben Miklós Tamás, Tankó Levente, Kedei Barna és Tifán Tamás idősebb 23 évnél, így nem lesz gondunk az ifjúsági szabály betartásával” – jegyezte meg Jakab, utalva arra az előírásra, hogy a bajnoki meccseken legalább egy U23-as játékosnak végig a pályán kell lennie.
A keret többi mezőnyjátékosa, Kerestély József, Boga Bence, Péter Miklós, Kis Csaba, Popovics Erik, Bálint Patrik és Vas Lóránd egyaránt megfelel ennek a szabálynak, míg az ifiktől Jánosi János csatlakozhat a kerethez. Bálint Andor súlyos sérüléséből lábadozik, egyelőre nem lehet tudni, mikor játszhat ismét a térdműtéten átesett futsalos.
„A tervek szerint a felkészülés július 20-án kezdődne, addig kialakul a keret és a szakmai stáb összetétele, mindenki aláírja szerződését a VSK-val, és gőzerővel kezdődhet a hangolás Szuperkupára.
– mondta Jakab.
A jövő évi szlovén-litván-lett közös rendezésű teremlabdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében Románia és Magyarország egymással harcol, az oda-visszavágót szeptember 15–29. között játsszák, az első meccsen a magyarok lesznek a házigazdák, a visszavágót Románia rendezi.
Az 1. Liga nyolccsapatos lesz, miután visszatért az élvonalba a Dévai Autobergamo. A tervek szerint a lebonyolítás nem változik, az oda és visszavágókból álló alapszakaszt követően az első négy a felsőházban, a többiek pedig alsóházban folytatják.
„A jelenlegi kiírás nem a legjobb, hogy az alapszakaszban szerzett pontokat magaddal viszed a felsőházba, mert idén is könnyen úgy járhatunk, mint a tavalyi bajnokságban, hogy a rájátszás kimenetele két forduló után már el volt dőlve.
– emelte ki Jakab.
Az FK elnöke szerint az udvarhelyi csapattól távozó Dudău és Gavrilă útja a Marosvásárhelyi VSK-hoz vezethet, így a következő szezonban a címvédő Galaccal kiemelkedik majd a mezőnyből.
A felsőház maradék két helyéért a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely és a két Déva, az Autobergamo és a West harcol majd. A mezőny tagja még a Luceafărul Buzău és a Mausoleul Mărășești, egyelőre e két csapatról nem érkeztek hírek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!